Móring József Attila: Mit tesz a fogyasztóvédelem a karácsonyi időszakban a vásárlók védelmében?

A KDNP országgyűlési képviselője kérdést intézett az illetékes miniszterhelyetteshez hétfőn a parlamentben.

Móring József Attila a karácsony előtti vásárlói roham idején a fogyasztók problémáira hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy ilyenkor a fogyasztóvédelemre is nagyobb feladat hárul. Külön kitért az online vásárlásra, az elemes és villogó gyermekjátékok veszélyes hibáira, és a fényfüzérek minőségére.

A fogyasztóvédelem időnként egy-egy látványos lebukás bemutatásával int arra, hogy ne dőljünk be a megtévesztésnek – mondta azt kérdezve, mit tesznek a karácsonyi időszakban a vásárlók védelmében.

Schanda TamásSchanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára, a KDNP alelnöke a kérdésre reagálva elmondta: a minisztérium advent első vasárnapjától szilveszterig tartó országos fogyasztóvédelmi ellenőrzési sorozatot rendelt el, melynek kiemelt célja a fogyasztók biztonsága, és az üzletek mellett a webáruházakat, illetve az adventi vásárokat is érintik.

Közölte: tavaly év végén hétszáz üzletben százezer terméket ellenőriztek, ebből hétezret próbavásárlással. Tavaly száz webáruház ellenőrzésekor mintegy 7,5 millió forintos bírságot kellett kiszabni – tette hozzá a miniszterhelyettes.