Móring József: követendő a bjelovári önkormányzat gyakorlata: helyi termékek a gyermekek asztalán

A horvátországi Bjelovàron megrendezett mezőgazdasági vásár nemcsak az agrár vállalkozások érdeklődésére tarthat számot, hanem az önkormányzatok részére is kitűnő bemutatkozási lehetőséget kínál. Az idén négy somogyi település, Szőlősgyörök, Kéthely, Buzsák és Igal mutatkozott be. A somogyi standot felkereste többek közt Nagy István magyar agrárminiszter, Ivan Bandic, Zágráb főpolgármestere és Móring József Attila KDNP-s országgyűlési képviselő is.

A többnapos rendezvényen, szombaton Huszti Gábor, Somogy Megye Közgyűlésének alelnöke mutatta be a megyét. A jelentős érdeklődés arról is tanúskodott, hogy az évek óta jelen lévő magyar kiállítók megalapozták hazánk jó hírét. No persze a somogyi kortyok és falatok is népszerűsítettek bennünket. Az idén Buzsák és Igal „kincseit” csodálhatták meg a vásárlátogatók.

Móring József Attila (KDNP) országgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes

Diplomáciai eredménynek számít, hogy elismerést kapott a magyar agrárminiszter, Nagy István. Az adományozók a magyar politikusnak még az államtitkárként végzett munkájáért mondtak köszönetet. Annak idején ugyanis ő volt az, aki engedélyezte a gidrán ló tenyésztését Horvátországnak. Az aukciós csarnokban a Mária Terézia határőr Huszár Hagyományőrző Egység tartott bemutatót  a magyar miniszter tiszteletére, majd Nagy István díjat adott át az egyik csodálatos paripának és idomárjának.

Móring József Attila KDNP-s országgyűlési képviselő meghívására érkezett  a bjelovári vásárba Nagy István, Biró Norberttel, a megyei közgyűlés elnökével együtt. A miniszter és kísérete a vásárigazgató tájékoztatója után meglátogatta a vásárt, találkozott Damir Bajs főispánnal, éss sokat időzött a standokon hazánkban is hasznosítható tapasztalatszerzés céljából.

Nagy érdeklődést mutatott a mezőgépgyártókkal való együttműködés lehetősége iránt, különösen figyelemre méltónak és követendőnek ítélte a bjelovári önkormányzat gyakorlatát. Ott sikerült ugyanis megoldani, hogy helyi termékek kerüljenek az óvodások, iskolások asztalára, amelyek ára a multik árainál 5 százalékkal alacsomyabbak.

Így a bjelovári gyerekek ismert, kiváló minőségű és ellenőrzött húsipari termékeket, tejtermékeket, zöldséget és gyümölcsöt fogyaszthatnak. Nagy István azt is felvetette és Móring József Attila, valamint Biró Norbert figyelmébe ajánlotta, hogy tanulmányozzák, hogyan lehetne ezt idehaza is végtehajtani. Ez a megoldás azért is figyelemreméltó, mert így a beszerzés kikerüli a kereskedelmi láncokat, ráadásul gyorsabb, ellenőrizhetőbb lesz a termékek útja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!