Nacsa Lőrinc: 2018-ban itthon is rendőröknek kellett megvédeniük a parlamentet az erőszakos baloldaltól

A kereszténydemokrata politikus videónyilatkozatban idézte fel a két évvel ezelőtti eseményeket.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke közölte: az elmúlt napokban megdöbbentő felvételek érkeztek az Egyesült Államokból, ahol tüntetők foglalták el a Capitoliumot. Megfogalmazása szerint a képsorokat látva eszünkbe juthatnak olyan közelmúltbéli haza események, amelyek „egytől egyig az erőszakos baloldalhoz kötődnek”.

Nacsa Lőrinc

Mint mondta, „a baloldal randalírozott a parlamentben és azon kívül is”. A kormánypárti politikus példaként idézte fel, hogy „két éve agresszív módon próbálták meg ellehetetleníteni az Országgyűlés munkáját”.

„Fenyegetőztek, kiabáltak, sípoltak, megakadályozták az elnöki pulpitusra való feljutást és megpróbálták ellehetetleníteni a szavazást is” – sorolta a Munka Törvénykönyve 2018-as módosításának megszavazása előtti eseményeket.

Nacsa Lőrinc hozzátette: a baloldal ugyanígy viselkedett a Parlamenten kívül is.

Rongáltak, összecsapásokat provokáltak a rendőrökkel (.), Fekete-Győr András, a Momentum elnöke pedig füstgránátot is dobott” az egyenruhásokra – mondta.

A fizikai erőszak mellett verbálisan is egyfolytában fenyegetőznek – tette hozzá, példaként említve, hogy „Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezetője” azt ígérte, hatalomra jutásuk esetén földönfutóvá teszi a Nemzeti Színház vezetőit.

Nacsa Lőrinc álláspontja szerint világszerte látható, hogy a baloldal az erőszak eszközéhez nyúl, az erőszakos megmozdulások mögött pedig legtöbbször Soros György támogatottjai állnak. Magyarországon is ez a helyzet – jegyezte meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!