Nacsa Lőrinc: Az egyházak társadalmi szerepvállalása óriási

Az Országgyűlés ma elfogadta azt a javaslatot, amely a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) józsefvárosi bővítését, ezzel az eddigi széttagoltságának csökkentését teszi lehetővé. Az egyetem piliscsabai ingatlanát a fenntartó visszaadja az államnak. Ez azt jelenti, hogy nem telekcseréről van sző, hanem egyszerűen mondva arról, hogy az egyház az egyik ingatlant visszaadja, a másikat megkapja és ezzel az aktussal rendeződik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem sorsa.

Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke

Az első napirendi pontban arról a kormányzati előterjesztésről nyílt másodjára vita az Országgyűlésben, amely a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) piliscsabai részének fővárosi kampuszba költözését tenné lehetővé.

Arató Gergely (DK) arról beszélt, hogy szerinte rendkívül egyenlőtlen cseréről van szó, megbecsülhetetlen nagyságú vagyont kap a katolikus egyház egy kisebb értékű ingatlanért cserébe.
    
Nacsa Lőrinc (KDNP) kiemelte: az egyházak társadalmi szerepvállalása óriási és megbecsülendő Magyarországon, stratégiai partnerként tekintenek rájuk. Kiemelte: az egyházak által folyatott oktatási tevékenység rendkívül magas színvonalú, és több területen a szerepvállalásuk folyamatosan nő.

Az egyetem egységes budapesti elhelyezése a versenyképességet, az oktatás színvonalának emelését szolgálja majd - hangsúlyozta. Arra szólított fel, hogy fejezze be a DK az egyházak támadását!
    
Balla György (Fidesz) rámutatott: 30 évvel a rendszerváltás után eljutottak oda, hogy legalább egy párt van a parlamentben, amelyik az ellen érvel, hogy egy egyházi fenntartású egyetem ingatlant kapjon az államtól, cserébe az eddig általuk hasznát piliscsabai ingatlanért. Szégyelljék magukat! - mondta.
    
Keresztes László Lóránt (LMP) arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre nehezebb helyzetben vannak a vidéki felsőoktatási intézmények. Ők is kaphatnak hasonló támogatást, hogy az adott térséget ezzel is segítsék? - kérdezte.
    
Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára úgy reagált: a magyar állam egy egyetemen szeretne segíteni, a földrajzi széttagoltságból fakadó hátrányokat elhárítani. Racionális, a felsőoktatást támogató lépés történik - rögzítette.
    
Megjegyezte: a DK olyan politikai erő Magyarországon, amelyik az állam és egyház viszonyára vonatkozóan csak egy rendelkezést idéz az alaptörvényből. Ugyanakkor van egy másik passzus is, miszerint az államnak és egyháznak a közösségi célok érdekében együtt kell működnie. A történelmi nagy egyházakkal pedig - amelyek társadalmi támogatottsága nagy -, kötelesség ez az együttműködés, aminek elsősorban oktatási, kutatási és szociális célúnak kell lennie. A javaslat ennek a kötelezettségnek tesz eleget - rögzítette az államtitkár.

Az ülést vezető Lezsák Sándor lezárta a javaslat bizottsági jelentésének vitáját. A Ház a koronavírus elleni védekezésről szóló előterjesztéshez benyújtott módosító javaslatok tárgyalásával folytatja munkáját.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!