Nacsa Lőrinc: Az ellenzék szokásává vált lepatkányozni a szavazókat, lebirkázni az időseket

A Hír TV Magyarország élőben című műsorában témaként szerepelt többek között Dobrev Klára személye is, aki nem támogatja, hogy Magyarország megkapja a határvédelmi költségek felét, valamit az is, hogy erre reagálva a Fidesz közleményben rámutatott – Gyurcsányék még mindig szembe mennek a magyar emberek akaratával.

Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője a Hír TV Magyarország élőben című műsorában (2019.08.30.)

Az sem lett szó nélkül hagyva, hogy a DK és a Momentum képviselőjelöltje is birkákhoz hasonlította a nyugdíjasokat. Nacsa Lőrinc a KDNP országgyűlési képviselője Földi-Kovács Andrea műsorvezető kérdéseire válaszolva véleményezte a közelmúlt legfontosabb politikai megnyilvánulásait, közéleti eseményei, különös tekintettel a közelgő önkormányzati választásokra, amely kapcsán már javában zajlik a pártok kampánya.

A kormány 2015 óta 504 milliárd forintot fordított határvédelemre. Orbán Viktor miniszterelnök még 2017-ben fordult Jean-Claude Juncker bizottsági elnökhöz, hogy a szolidaritás jegyében Brüsszel részben járuljon hozzá a kerítés építéséhez és a védelem költségeihez hiszen Magyarország a kerítéssel az Unió déli határait is védi.  Az Unió 2 év után reagált. A távozó bizottság egyik utolsó intézkedéseként úgy döntött, hogy megtéríti a határvédelmi kiadások alig több mint egy százalékát. A kormányszóvivő arról beszélt, hogy a magyar kormány méltatlannak tartja, hogy az EU mindössze 6,6 milliárd forintot hajlandó fizetni. A kormány legalább az eddigi költségek felét, vagyis 250 milliárd forintot szeretne.

Nem a migrációt fékezi meg, hanem az Orbán-rendszert konzerválja a határkerítés, ezért nem támogatja Dobrev Klára, hogy az Európai Unió térítse meg a magyar határzárra fordított költségek mintegy felét.

„Azt láthatjuk, hogy a DK megint hazudik. Csúsztatásokkal teli ez a nyilatkozat, hiszen 2015-ben, amióta felépült a kerítés Magyarország folyamatosan ellátja az EU déli határainak a védelmét. Ez a schengeni övezet védelme, és az EU többi tagállamának is a védelme.

Abban az 504 milliárdos határvédelmi költségben, amiről beszélünk nem csak a kerítés megépítése van benne. Benne van a kerítés helyének, a területek kisajátítása, hiszen az legtöbbször nem állami, hanem magánkézben lévő terület volt. Benne van az ottani közel 20 ezer katonának az ellátása, a honvédelmi bázisok kiépítése, az elektronikus megfigyelő rendszer kiépítése, a határvadász századoknak a toborzási költsége, ellátási, jármű- és üzemanyagköltség, folyamatos amortizációs költségek is benne vannak, amelyek a négy éve tartó folyamatos védelemben fölmerültek” – mutatott rá a KDNP országgyűlési képviselője.  

Ahogy az ellenzéki magyar EP-képviselők megpróbálták megakadályozni a néppárti magyar jelöltek kinevezését az Európai Parlament bizottsági tisztségekre, úgy az is borítékolható, hogy megakadályozzák a határvédelmi költségek felének magyar kormány által kért kifizetését az Európai Bizottságtól – jelentett ki Nacsa Lőrinc kormánypárti politikus a műsorban. A kereszténydemokrata képviselő arra is emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc és pártja 2015 támadja a déli határkerítést. Programjukban „feketén-fehéren” szerepel, hogy hazánkat bevándorló országgá akarják alakítani.

„Hivatalban van még egy szélsőségesen bevándorláspárti Európai Bizottság, pár hónapja van hátra. A nyár elején is azt láthattuk, hogy kétségbeesetten próbálják a ’fiókban még meglévő bevándorláspárti javaslataikat áterőltetni, újra kötelező kvótáról beszélnek, újra közös felelősség vállalásról beszélnek, újra Magyarország biztonságát veszélyeztető döntésekről beszélnek” – jelezte a politikus, aki „kifutott szériájúnak” nevezte a brüsszeli bizottságot, amelynek szerinte már nem kellene ilyen horderejű kérdésekkel foglalkoznia. Budapest azt reméli, hogy az új bizottság hajlik majd a magyar érvek megértésére és aktívabb lesz a bevándorlás felszámolásában.

A minapi botrányos, a szavazókat lebecsmérlő ellenzéki megnyilvánulásokra Nagya Lőrinc így reagált:

„Az amikor egy Gyurcsány-párti ilyenekről beszél, s egyébként így szeretne önkormányzati pozícióhoz jutni, beleillik abba a patkányozós ellenzéki sorba, ahol az egész ellenzéket a gyűlölet tartja össze, és ezt próbálják meg valami módon kifejezni. Az idősek felé sem tanúsítanak semmilyen tiszteletet” – szögezte le a kormánypárti politikus.

A teljes interjú:

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!