Nacsa Lőrinc: Azon dolgozunk, hogy a katonák megbecsültsége tovább növekedjen

Nacsa Lőrinc (KDNP) bírálta a jobbikos képviselő országgyűlési felszólalását, mert szerinte Varga-Damm Andrea egyszer sem tudott a katonákról a tisztelet hangján szólni. Úgy látszik, a Jobbikra nem lehet számítani abban a munkában, hogy sikerüljön elérni a honvédség tervezett létszámát - tette hozzá.

Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője

Kitért arra, hogy Varga-Damm Andrea 2010-ben a Honvédelmi Minisztériumban (HM) dolgozott, így pontosan láthatta, mit ért el a balliberális kormány pusztítása a honvédelem területen. Mi történt volna akkor, ha Magyarországot ilyen „önmaga által lefegyverzett" állapotban érte volna a migrációs válság? - firtatta.
    
Elmondta, 2002-ben a honvédség 45 ezer főből állt, amely a nyolcéves szocialista kormányzás végére 23 950 főre csökkent. Most megerősítheti az Országgyűlés a honvédség 37 650 fős keretszámát - mondta. Közölte, azon dolgoznak, hogy megvalósítsanak egy olyan haderőfejlesztési programot, amely a régió legerősebb hadseregévé teheti a honvédséget, és azon is dolgoznak, hogy a katonák megbecsültsége tovább növekedjen.

Cél a hatékonyság és az ellenőrzés növelése

Nacsa Lőrinc, a KDNP vezérszónoka felháborítónak nevezte a Jobbik kettős állampolgárságra vonatkozó, azt bíráló  felszólalását. A kormánypárti politikus történelmi igazságtételnek tartotta a kettős állampolgárságról szóló jogszabály megalkotását, majd felidézte, hogy Vona Gábor a Jobbik korábbi elnöke, miniszterelnök-jelöltje az erről szóló szavazást nem tartotta annyira fontosnak, hogy azon részt vegyen.
    
A kormány 2010 óta azon van, hogy megvalósítsák a nemzetegyesítést a Kárpát-medencében. Ezért indultak el a gazdaságfejlesztési programok, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program, ami a valaha volt legjelentősebb ilyen kezdeményezés. Ezt célozza az is, hogy tízszeres forrást biztosítanak 2010-hez képest a határon túli magyarság támogatására, és többek között a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program is.

Úgy látta beállt egy olyan sorba a képviselő, ami nagyon veszélyes, és a Jobbiknak sokkal keményebben ki kellene állnia a határon túli magyarokért.
    
A most tárgyalt javaslatról rögzítette: fontos, hogy az egyszerűsített honosítással magyar állampolgárságot szerzők, vagy Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező, de külföldön élő, ott lakóhellyel bírók esetében megvalósulhat az állandó személyi igazolvány hivatalból történő kiállítása, ahogy fontos a hatékonyság és az ellenőrzés növelése is.

Megjegyezte: mostanáig 1 millió 50 ezer régi-új állampolgára van a nemzetnek, és kiemelt jelentőségű, hogy értük is felelősséget vállalnak. A javaslatot a KDNP támogatja - jelentette ki a politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!