Nacsa Lőrinc: Elismerés és köszönet az ápolóknak

Nacsa Lőrinc (KDNP) a magyar ápolók napja alkalmából a Fidesz-KDNP nevében elismerését és a köszönetét fejezte ki az ápolóknak, akiket az egészségügy ellátórendszer pilléreinek nevezett.

Nacsa Lőrinc a KDNP országgyűlési frakciószóvivője

Elmondta: a kormány elismeri az ápolók áldozatos munkáját, hiszen 2016 és 2019 között átlagosan 65,5 százalékkal, a következő három évben pedig további 72 százalékkal növekszik a szakdolgozók bére, valamint folytatódik a  „soha nem látott kórházfelújítási program és a nővérszállók felújítása is".

A KDNP képviselője szerint ezt a munkát akkor lehet folytatni, ha nem olyan célokra kell költeni a pénzt, amire a magyar emberek már nemet mondtak. Hozzátette: látható, hogy Németország egyes tartományaiban például már többet költenek a bevándorlókra, mint az egészségügyre. Szerinte az európai parlamenti voksoláson két választás van: a bevándorláspárti magyar ellenzék, vagy a magyar embereket érdekeit előre helyező Fidesz-KDNP listája.

Rétvári BenceRétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint a 2010 előtti kormányok elbocsátásokkal értékelték az ápolók munkáját, az ottmaradók bérét pedig csökkentették, ezzel szemben, 2010 után emelkedett a szakdolgozók bére, és 8,5 milliárd forint értékben újítanak fel nővérszállókat, valamint ösztöndíjat biztosítanak az ápolói tanulmányok elvégzésére.
    
Az államtitkár arra is kitért, hogy felmérések szerint a „bevándorlási frontországokban", így Franciaországban, Olaszországban és Németországban is nőtt egyes fertőző betegségek megjelenésének aránya.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!