Nacsa Lőrinc: Felháborító és elfogadhatatlan, amit a baloldal a pandémia kezdete óta művel

Ismét nem hallgatta meg a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs képviselőit a parlament népjóléti bizottsága hétfőn, mivel az ülést berekesztették.

Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője

Miután Korózs Lajos (MSZP), a testület elnöke közölte, hogy a grémium határozatképes, egyből vita alakult ki. Nacsa Lőrinc (KDNP) azt mondta, hogy módosító indítványt akarnak benyújtani a napirendre, szóban. Korózs Lajos azzal válaszolt, hogy erre csupán írásban, az ülés előtt ad lehetőséget a házszabály.

A bizottság szocialista elnöke rövid egyeztetés után közölte,  mégis lehet szóban módosítani. Ezt követően szavaztak az előre kiírt napirendről, amelyet négy igen szavazattal, tíz nem ellenében nem fogadtak el.

Nacsa Lőrinc azt kérte a testülettől, hogy a javasolt pontok többségét ne vegye napirendre, köztük az elsőt sem, amelynek keretében az operatív törzs képviselői tájékoztatták volna a bizottságot.

Azt hangoztatta: felháborító és elfogadhatatlan, amit a baloldal a pandémia kezdete óta művel.

Nem elég, hogy akadályozza a védekezést, de támadja is annak résztvevőit - közölte.

Ennek egyik „mélypontjaként” említette Korózs Lajos „kamuvideóját”, amelyet nemrég „kamustatisztikákkal” tetézett az MSZP-s politikus - fogalmazott.

Ezért - emelte ki Nacsa Lőrinc - a testület elnöke méltatlan a járványüggyel kapcsolatos napirendi pontok levezetésére. Azt mondta, hogy így csupán a gyermek- és fiatalkorúak egészségének megóvása érdekében szükséges lépésekről szóló határozati javaslatot, valamint az egyebekről szóló pontot tennék fel szavazásra.

Szabó Tímea (Párbeszéd) hozzászólásában gyalázatosnak nevezte a kormánypárti képviselők magatartását. Úgy vélte, a bizottság tagjai nem kérdőjelezhetik meg a grémium elnökének személyét, hiszen őt a parlament választotta meg.

Ezt követően heves vita alakult ki a teremben, amelynek Korózs Lajos azzal vetett véget, hogy lezárja a bizottsági ülést, mivel annak nincs elfogadott napirendje.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!