Nacsa Lőrinc: A Jobbik ugyanaz az antiszemita párt maradt, mint korábban volt

A Jobbik semmit sem változott, ugyanaz az antiszemita párt maradt mint korábban volt. Az elmúlt napokban vállalhatatlan, rasszista vagy antiszemita felhangot tartalmazó hangfelvételek kerültek nyilvánosságra a Jobbik háza tájáról.

Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője

A Jobbik szóvivőjéről, Jakab Péterről – aki korábban Gyurcsány Ferenccel együtt tett valamiféle „esküt” a Parlament előtt – is új felvételek láttak napvilágot.

Azért éreztük úgy, hogy ma meg kell szólalnunk, mert az egyik felvételen korábbi KDNP-s párttársunk és képviselőtársunk, Salamon László nevével és vélt származásával viccelődnek egy rendezvényen, ezen jól láthatóan nevet Jakab Péter.

Egy másik felvételen Jakab Péter a „kiválasztott néphez” tartozó bűnözőkről beszél.

Visszautasítjuk, hogy a kisnyilasok korábbi képviselőtársunkon és embertársainkon ilyen gyalázatos módon viccelődjenek. A KDNP idén 75 éves párt, elődeink a legsötétebb diktatúrák időszakában is felemelték szavukat az antiszemitizmus és a gyűlöletkeltés ellen.

Ez nem az első antiszemita botrány a Jobbikban. A cipőkbe köpés, a képviselők listázása, zsidó nő megverésével való hencegés és karlendítés után itt az újabb botrány. Mindenki láthatja, ez a Jobbik: egy zsidózó, antiszemita, szélsőséges párt, újabb és újabb bizonyítékok támasztják ezt alá. A magyar balliberális oldal pedig a pénz és a hatalom reményében összefogott ezekkel a nácikkal.

Nacsa Lőrinc

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!