Nacsa Lőrinc: A külföldről érkező kampányfinanszírozás is téma lesz a konzultáción

A külföldről érkező kampányfinanszírozás is kérdés lesz a nemzeti konzultáción – tudatta a KDNP frakciószóvivője szerdán az MTI-hez eljuttatott videójában.

Nacsa Lőrinc azt mondta: évtizedekig tartó közmegegyezés volt arról, hogy egyik párt sem fogadhat el külföldi kampánytámogatást, hiszen az a magyar belügyekbe történő durva bevatkozás lenne. A „dollárbaloldal” azonban ezt az egyezséget 2022-ben felrúgta – tette hozzá.

Úgy folytatta, hogy Márki-Zay Péter, a „dollárbaloldal” közös miniszterelnök-jelöltje buktatta le a teljes ellenzéket, amikor bevallotta, hogy több milliárd forintnyi dollár érkezett külföldről az ellenzéki kampányra, és nemsokkal később még az is kiderült, hogy Karácsony Gergely egyesületébe is „begurult” 500 millió forintnyi euró.

A frakcióvezető-helyettes hangsúlyozta, hogy a dollárbaloldal ekkor azt hazudta, hogy ez a kampánytámogatás mikroadományokból származott, csakhogy ez a hazugság megdőlt.

Azt is sejthetjük, hogy mit kérhettek a finanszírozók cserébe, hiszen a dollárbaloldal a háború mellé állt, támogatta a migrációt és még a gyermekvédelmi törvényt is megtámadta

 

– fogalmazott Nacsa Lőrinc, hozzátéve, hogy a Fidesz-KDNP úgy véli, hogy ezzel a dollárbaloldal átlépett egy olyan határt, amit nem szabadott volna: a hatalomra kerülés érdekében elfogadott külföldi pénzeket és ezzel kiárusította a magyar politikai függetlenséget.

A Fidesz-KDNP éppen ezért a pártfinanszírozási rendszer szigorítása mellett van, de ezt akkor tudják elérni, ha minél többen állnak a „külföldi befolyásolást célzó pénzek útjába” – mondta.

Mi magyarok most elmondhatjuk a véleményünket arról, hogy rendben van-e az, ha külföldről támogatnak politikai szervezeteket. Töltsük ki minél többen a nemzeti konzultációt, és állítsuk meg a külföldről érkező politikai befolyásolást!

 

– szólított fel Nacsa Lőrinc.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!