Közzétették szerdán az Erősödő diaszpóra program felhívását, amelyre május 5-ig nyújthatnak be pályázatot a diaszpóra magyar szervezetei - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a közösségi oldalára feltöltött videóban.
Nacsa Lőrinc elmondta, hogy idén is ötszázmillió forinttal támogatja a kormány a diaszpórában működő magyar szervezetek működését, fejlesztését, eszközbeszerzését, valamint programjaik és rendezvényeik megvalósítását. A felhívás részletei a kulhonimagyarok.hu és a bgazrt.hu weboldalakon olvashatóak.
A magyar nemzet a diaszpóra magyarságával együtt alkot egy egészet, és 2010 óta kiemelt figyelem irányul a magyar diaszpóraközösségek megtartására és megerősítésére - hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus. Kijelentette:
minden magyar, bárhol is él a világon, megtapasztalhatja, hogy része az egységes magyar nemzetnek. Számos programot indítottunk el annak érdekében, hogy támogassuk a hazájuktól távol élő magyarokat identitásuk megőrzésében és Magyarországgal való kapcsolatuk erősítésében.
A Kőrösi Csoma Sándor-programban például ösztöndíjasok teljesítenek szolgálatot a diaszpóra magyar szigetein, és idén is megvalósulnak a gyermekeknek és fiataloknak szóló nyári táborok, valamint a hét második felében most Budapesten fogadják több mint száz intézmény oktatóit a világ minden tájáról a 8. Hétvégi magyar iskolák találkozóján.
Az Erősödő diszpóra programra péntektől lehet pályázni.