Nacsa Lőrinc: Radikális, soha nem látott béremelést hoz a javaslat

A KDNP vezérszónoka az Országgyűlésben történelminek nevezte az orvosbérek növelését, MSZP vezérszónoka pedig azt jelezte, hogy megszavazzák a fizetésemelést. A DK felszólalója bírálatot fogalmazott meg.

Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője
 
Nacsa Lőrinc, a KDNP vezérszónoka méltatlannak nevezte a hangnemet, amelyet Lukács László megütött, és úgy vélte: a Jobbik vezérszónoka személyes sértettségből beszélt, ugyanis a javaslat rontja az üzletét, mert nem tud majd több orvost külföldre vinni.
    
A javaslat „történelmi, radikális, soha nem látott mértékű" béremelést jelent az orvosoknak - jelentette ki. Előremutatónak nevezte a hálapénz kivezetését, és úgy vélte: ilyen törvényjavaslatot egyhangúan kellene megszavaznia az Országgyűlésnek.
    
Nacsa Lőrinc megköszönte az egészségügyben dolgozóknak a járvány idején tanúsított helytállását, valamint köszönetet mondott a rendvédelmi dolgozóknak is, akiket szerinte sértő módon a jobbikos vezérszónok csak „tányérsapkásoknak" nevezett. Hozzátette: köszönet illeti az elmúlt tíz év egészségügyi vezetését, Réthelyi Miklós és Balog Zoltán volt minisztereket és Kásler Miklóst, a tárca jelenlegi vezetőjét.
    
2010-ben egy „lerabolt", privatizált egészségügyi rendszert hagyott hátra a Gyurcsány-Bajnai-kormány, hiszen 2002-2010 között Magyarország volt az egyetlen OECD-ország, ahol csökkentek az egy főre jutó egészségügyi kiadások. Hatszázmilliárd forintot vettek el az egészségügytől és hatezer dolgozót bocsátottak el - mondta, hozzátéve, hogy a mostani kormány azoknak a béremeléséért küzd, akiket a korábbi baloldali kormányok az „út szélén hagytak".
    
Kiemelte: 2010-hez képest 22 ezerrel több az egészségügyi szakdolgozó, emelkedik az ápolók fizetése, november 1-jétől 20 százalékkal.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!