Nacsa Lőrinc: Salgótarjánnak változásra van szüksége

Salgótarjánnak változásra van szüksége, mert a jelenlegi szocialista vezetés a kormánnyal szembeni ellenállásra rendezkedett be ahelyett, hogy a salgótarjáni embereket és érdekeiket képviselné – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője a városban tartott pénteki sajtótájékoztatóján.

Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője

A képviselő úgy fogalmazott, Fekete Zsolt (MSZP-DK-Tarjáni Városlakó Egyesület) polgármester nem képes az együttműködésre és a párbeszédre a kormánnyal, és ennek az itt élők isszák meg a levét.

Ki kell mondani, hogy a gazdasági lendülettel, a Magyarországra érkező óriási beruházásokkal, és a kormányzati fejlesztési lehetőségekkel érdemben nem tudott élni a városvezetés, pedig a Fidesz-KDNP kormány mindent megtett a város támogatásáért, „de helyben járás, elutasítás és alkalmatlanság volt a válasz” – tette hozzá.

Nacsa Lőrinc bírálta, hogy a város vezetője nem építi a határon túli kapcsolatokat, nem keresi a partnerséget Budapesten, „helyette Fekete Zsolt Brüsszelbe jár eligazításért”.

Mint mondta, pár héttel ezelőtt Gyurcsány Ferencné és a szélsőségesen bevándorláspárti Frans Timmermans vendégeként járt Brüsszelben Fekete Zsolt. Itt az idő, hogy egyenesen válaszoljon, azért volt Brüsszelben, hogy a migránsok betelepítéséről egyeztessen? – firtatta Nacsa Lőrinc. Vajon közvetlen forrásokat ígértek neki, ha befogadja a bevándorlókat? – folytatta kérdéseit.

Nacsa Lőrinc azt mondta, mivel a magyarok többsége nemet mondott a betelepítésre, és a kormány is határozottan elutasítja a bevándorlást, a brüsszeli bevándorláspártiak most az ellenzéki vezetésű városok polgármestereihez fordultak.

A KDNP politikusa azt mondta, hogy Fekete Zsolték inkább támogatnák a bevándorlást, mint a helyi cigány közösséget, „hiszen több alkalommal, dokumentumokból is egyértelműen kiderült, hogy felháborító módon beszélnek a roma lakosságról, lenézik a roma lakosokat, miközben érdemi segítséget nem adtak nekik az elmúlt években”.

Nacsa Lőrinc szerint választani lehet, és az egyik választás a Brüsszelből utasításokat kapó, alkalmatlan, és a várost nem fejlesztő jelölt, a másik választás az együttműködő, párbeszédre alkalmas, konkrét tervekkel rendelkező mérnök.

A Fidesz-KDNP a kereszténydemokrata Szabó Csabát támogatja, aki felkészült, elkötelezett salgótarjáni, határozott elképzeléseivel a várost fejlődő pályára tudná állítani – mondta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!