Nacsa Lőrinc: A Soros-hálózat egymás ellen uszítja a magyarokat és a romákat

A „Soros-hálózat” a gyöngyöspatai iskolaügyben egymás ellen akarja uszítani a magyarokat és a romákat, ezt a célt szolgálja a vasárnap Budapestre tervezett vonulásos tüntetés is - mondta Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a kormánypártok nevében szombaton Budapesten újságíróknak.

Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője

A politikus kifejtette, a „tüntetés szervezője, Setét Jenő maga is Soros-aktivista”, ahogy szervezete, az Idetartozunk Egyesület is „Soros-pénzből működik”. „A tüntetéshez csatlakozók is jól ismert, külföldről finanszírozott Soros-szervezetek, amelyek számos alkalommal próbáltak már beavatkozni a magyar belpolitikába és nyomást gyakorolni például a bevándorláspolitikánkra” - fogalmazott.

Nacsa Lőrinc kiemelte, „most vasárnap is ott lesz a Soros-egyetemhez köthető Szabad Egyetem, az Amnesty, a Helsinki Bizottság, a TASZ, a Tanítanék, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet és még sorolhatnám”. A kormánypárti politikus szerint ezekben a szervezetekben közös, hogy „mind ott vannak Soros fizetési listáján”.

Hangsúlyozta, a „Soros-hálózat valódi célja, hogy félreállítsa a bevándorlásellenes nemzeti kormányt, hogy helyébe saját balliberális bábjait ültesse”. „Az elmúlt években sok mindennel próbálkoztak már, de kudarcot vallottak, most azzal akarnak feszültséget kelteni Magyarországon, hogy egymás ellen akarják uszítani a magyarokat és a romákat” - tette hozzá.

A KDNP képviselője szerint erről szól a vasárnapra tervezett tüntetés és az „egész Gyöngyöspata-ügy” is, amelyet „eleve a Soros-hálózat provokált ki: rávették a roma családokat, indítsanak pert az állam ellen”. „Feszültséget keltettek és most (...) akadályozzák a roma családokkal való békés megegyezést”, sőt „már odáig is elmennek, hogy a roma emberek mögé bújva tüntetést is szerveznek Budapesten” - mondta Nacsa Lőrinc.

A kormánypárti politikus kérdésekre válaszolva aláhúzta, az ügyben érintett gyöngyöspataiak jövőjét a kormány által felajánlott képzések segíthetik a leginkább, erről pedig folyamatosak a tárgyalások. Úgy fogalmazott, amennyiben a vasárnapi tüntetés szervezői is a helyi emberek érdekeit néznék, akkor először le kellene menniük Gyöngyöspatára beszélni az érintettekkel ahelyett, hogy „színjátékot” rendeznek a fővárosban a nemzetközi és a magyar balliberális sajtónak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!