Nacsa Lőrinc: szorosabb együttműködés a magyar és a lengyel kormánypártok ifjúsági szervezeteinél

Szorosabbra fűzik együttműködésüket a magyar és a lengyel kormánypártok ifjúsági tagozatai - közölte az MTI-vel Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője csütörtökön a dél-lengyelországi Krynicában rendezett gazdasági fórumon.

Nacsa Lőrinc elmondta: a fórum során felvette a kapcsolatot a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt ifjúsági tagozatának vezetőivel, köztük Pawel Szafernaker belügyminisztériumi államtitkárral.

Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője
    
Tájékoztatása szerint az egyeztetés során megállapodtak: a lengyel és a magyar kormánypártok ifjúsági szervezetei szorosabbra fűzik az együttműködést, egyebek mellett kölcsönösen részt vesznek a nemzeti ünnepeken, és kezdeményezik egy ifjúsági regionális fórum alapítását.
    
Csütörtökön Nacsa részt vett a fórum egyik, Közép-Európa kulturális és keresztény örökségéről szóló panelbeszélgetésén. Térségünk „Európa gazdasági, szellemi és lelki központjává válik" - jelentette ki felszólalásában.
    
Uniós viszonylatban példaadónak minősítette Magyarország és a régió migrációs és gazdaságpolitikáját, szerinte a térségbeli kormányok jelentős része „a valós helyzetre és az emberek véleményére alapozza cselekvését". A közép-európai összefogásnak most komoly tétje van, hiszen nem mindegy, ki fog itt élni száz év múlva - húzta alá.
    
Úgy látta, hogy Közép-Európában még léteznek azok az értékek, amelyekről Nyugat-Európában megfeledkeztek, és a térség sikeressége szempontjából fontos, hogy ezeket a fiataloknak is továbbadják.
    
A KDNP politikusai közül a krynicai fórumon Aradszki András országgyűlési képviselő, a KDNP frakcióvezető-helyettese is részt vett, ő az uniós politika kihívásairól beszélt a jövő évi európai parlamenti választások fényében. Csütörtök este Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke szólal fel a Marek Kuchcinski lengyel alsóházi elnök részvételével rendezendő panelen.
    
A közép-európai Davosnak is nevezett krynicai fórumot 28. alkalommal rendezték meg, mintegy ötezer résztvevővel. A csütörtök este befejeződő háromnapos eseményen több mint 180 pódiumbeszélgetést és előadást tartanak a gazdaság, a politika, a regionális és az önkormányzati együttműködés tárgykörében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!