Nacsa Lőrinc: Szükség van a közép-európai népek összefogására

Aki templomot épít és újít fel, az a jövőre gondol; Közép-Európa jövője a kereszténység, szükség van az itt élő népek összefogására – mondta Nacsa Lőrinc miniszteri biztos, a KDNP politikusa az MTI-hez eljuttatott hangfelvétel szerint szombaton a szlovákiai ipolyfödémesi templomban tartott hálaadó szentmisén.

 

A Nemzeti Vallásturizmus Intézkedési Terv megvalósításához szükséges intézkedések koordinációjáért felelős miniszteri biztos kifejtette, a templom nem múltbéli dolog, hanem az imádság és a közösség háza. Ha ez a kettő van, van jövő, így a templomból indul ki a jövő is – mondta.

A magyar kormány támogatásával az elmúlt 12 évben több mint 3 ezer Kárpát-medencei templom újult meg, és több mint 250 új templom épült. Ezek óriási számok. Aki templomot épít és újít fel, az a jövőre gondol

 

– fogalmazott.

A kereszténydemokrata politikus szerint Közép-Európa jövője a kereszténység, erre kell az itt élő népeknek fókuszálniuk; és mindennap tenni kell érte, mert támadják a hit, a család, a munka, a biztonság és a béke értékeit.

Míg Közép-Európában templomokat újítanak fel, Nyugat-Európában bezárják és átalakítják valami mássá azokat. „Megpróbálják kitörölni a mindennapokból az Istent. Pedig a templom iránytű, figyelmeztet bennünket, merre van az előre, miért kell megőrizni a keresztény értékeket, és miért kell a béke hangján szólni” – fogalmazott.

Nacsa Lőrinc megjegyezte, az ipolyfödémesi templom felújítása, a tompai templomfejlesztés, vagy a hamarosan befejeződő ipolyhídvégi Ipoly-híd építése is azt szolgálja, hogy „a közép-európai népek összefoghassanak, és együtt tudjanak a keresztény értékek megőrzésén munkálkodni”.

A miniszteri biztos hangsúlyozta, hogy a felvidéki magyarok ezután is számíthatnak a magyar kormány támogatására.

A ma7 szlovákiai magyar nyelvű portál ismertetése szerint az ipolyfödémesi templom renoválása 2022 májusában vette kezdetét; a leányfalui Tarr György restaurátor és festőművész a kidolgozott tervek szerint június 1-jén kezdte el a templom festését, amely a magyar kormány támogatásával, 8,8 millió forintból valósult meg.

Az új padlócsempék elhelyezésén túl közel 25 év után lefestették a falakat, renoválták a falfestményeket, valamint megtisztították a szobrokat, így a Krisztus-, a Prágai Kis Jézus-, a Lisieux-i Szent Teréz- és a Fájdalmas Szűzanya-szobrot is. Tarr György visszaállította a templomfalak eredeti térhatású díszítését.

A kivitelezést a közel háromszáz lelkes palócföldi falu szülötte, Nagy Imre végezte.

A hálaadó szentmisét Marián Chovanec besztercebányai püspök vezette.

Az ipolyfödémesi templom 1757-ben, torony nélkül készült késő barokk stílusban. Az egyhajós templomhoz a 19. század hatvanas éveiben építettek sekrestyét. A templom fatornyát 1956-ban a tető újjáépítésekor készítették az helyiek. A főoltár Selmecbányáról származik 1858-ból. Az oltárkép Szent Mihályt, a templom védőszentjét, mint Isten küldöttét ábrázolja.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!