A napokban megkapják a háziorvosok, a házi gyermekorvosok és az alapellátó fogorvosok a havi 130 ezer forintos praxistámogatást, amely március 1-jétől jár nekik – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke az orvosi kamara elnökével közösen tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke
Rétvári Bence közölte, ezzel az elmúlt években összességében 520 ezer forinttal nőtt az alapellátó orvosok támogatása.
Kifejtette: a háziorvosi praxisok finanszírozása évek óta nő, 2010 óta 70 százalékkal emelkedett az alapellátás támogatása. „Az igazán nagy emelkedés az utóbbi években volt érezhető, hiszen már negyedik éve nő 130 ezer forinttal a háziorvosok támogatása" – emelte ki.
Rétvári Bence hozzátette: míg 2010-ben egy háziorvosnak havi 807 ezer forintból kellett gyógyítania, addig mostanra havonta 1,5 millió forintnál is több forrásból gazdálkodhat, és ez már érezhető emelkedés.
Emlékeztetett arra is, hogy a jogszabályok lehetővé teszik azt, hogy az önkormányzatok elengedjék a háziorvosi vállalkozások iparűzési adóját, ezzel is könnyítve gazdálkodásukat.
Bíznak abban, hogy az alapellátásnak juttatandó pluszforrások tovább tudják javítani az alapellátás színvonalát, és egyre több orvost győznek meg arról, hogy a háziorvoslást válasszák – tette hozzá.
Kiemelte, a kormány szándéka, hogy tovább emelje mind a kórházi orvosok, ápolók fizetését, mind pedig az alapellátásban dolgozók bevételét, hiszen ezek a béremelések nem hitelből vagy uniós forrásból, hanem a központi költségvetés forrásaiból tudnak megvalósulni. A kormány betartotta, amit ígért, és egy „radikális, érezhető" finanszírozásemelést hajtott végre – mondta Rétvári Bence.
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke kijelentette: a kormány felismerte, hogy az alapellátást meg kell erősíteni, így az utóbbi években jelentősen növelték a finanszírozást.
A kamara már 2007-ben jelezte a háziorvosi praxisok alulfinanszírozottságát, azonban az utóbbi években a kormány felismerte, hogy az alapellátás megerősítése alapvető népegészségügyi kérdés, és jelentős finanszírozásemelés történt - közölte.
Ugyanakkor hozzátette: nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik alkalmazottként dolgoznak, így hozzájuk a fenntartón keresztül kell megérkeznie a megemelt finanszírozásnak, ami még nem minden esetben biztosított. Ezzel kapcsolatban eredményes tárgyalásokat folytatnak a kormánnyal – mondta.
Arra a kérdésre, hogy indikátorrendszerhez kötnék a finanszírozásemelés egy részét, Éger István azt mondta, az érdekképviseletek ragaszkodnak ahhoz, hogy amíg nem összemérhető az alapellátásban a bérre eső bevétel a szakellátásban dolgozók bérével, addig az emelést rezsitámogatásként kell adni.
Azonban sikeresen túl vannak az indikátorrendszer korszerűsítésén, így „nyitott az út, és lassanként elkövetkezhet az az időszak", amikor figyelembe tudják venni a minőségi mutatókat, illetve a praxis méretét, az ellátotti betegszámot.