Navracsics Tibor: A 2025-ös költségvetés szigorítja az önkormányzatok gazdálkodását

A 2025-ös költségvetést megalapozó törvény hozott pár olyan új lépést, amely a kormány reményei szerint szigorítja az önkormányzati gazdálkodást és az önkormányzati finanszírozást is átláthatóbbá teszi – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) vezetője, a KDNP politikusa hétfőn, Gödöllőn.

Navracsics

 

Navracsics Tibor a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) által szervezett és a Konrad-Adenauer-Stiftung Alapítvány által támogatott, az önkormányzatok 2025. évi költségvetési kilátásaival és fejlesztéspolitikai lehetőségeivel foglalkozó konferencián arról beszélt:

az idei költségvetés által bevezetett gazdálkodási szigorítások egyike a faktorálás megtiltása a helyhatóságok számára."

Navracsics

Hozzátette, egy másik szigorítás az adatszolgáltatási rendszert érinti, amelyet a kincstár felé kell majd ezután teljesítenie az önkormányzatoknak.

A harmadik, hogy a fejlesztési célú támogatások körében az 50 millió forint feletti támogatás kizárólag a kincstárnál vezetett számlára folyósítható"

– fűzte hozzá a miniszter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!