Navracsics Tibor: Azt keressük, ami összeköt bennünket!

Azt keressük, ami összeköt bennünket, ne pedig azt, ami elválaszt! – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa csütörtökön Veszprémben, a vármegyeházán tartott évindító fogadáson.

NavracsicsNavracsics Tibor reményét fejezte ki, hogy 2024 sikeresebb lesz az elmúlt esztendőnél is.

2023-ban a régió közössége megmutathatta magát Európa színpadán az Európa Kulturális Fővárosa Programsorozat keretében, mely során 116 település fogott össze, Veszprém mellett Zala és Somogy vármegyeiek

– mondta a politikus.

Egy esztendeje az évindító helyszínén találkozott a három vármegye képviselő-testülete, és „hitet tettek Európa és a magyarság értékei mellett”. Az elmúlt évben ezek a települések kiemelkedő jelentőségű rendezvénysorozatot valósítottak meg. A következő évek próbája, hogy meg tudják-e tartani ezt a közösséget – tette hozzá.

2024-ben számos kiemelkedő esemény, köztük a választások, a labdarúgó Európa-bajnokság valamint az Európai Unió soros elnöksége vár ránk. Számos olyan esemény következik tehát, ami felerősítheti a köztünk lévő ellentétet, éppen ezért nagyon fontos, hogy

ne azt keressük, ami elválaszt minket, hanem azt, ami összeköt, így tehetünk a legtöbbet környezetünkért, Veszprém vármegyéért

– hangoztatta Navracsics Tibor.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!