Voksvadászat – biggyeszti le az ajkát megvetően a politikai elemző vagy az önmagát felsőbbrendűnek gondoló politikus, amikor arról értesül, hogy demokráciában egy politikus hogyan próbál minél nagyobb népszerűségre és több szavazatra szert tenni. Populizmus – kiáltják vádként, amikor egy politikus vagy egy párt olyan lépést tesz, amivel pillanatnyi előnyért a hosszú távú kiszámíthatóságot teszi kockára. Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök mostani javaslata minkét váddal okkal szembesülhet úgy, hogy abban is példát mutat, hogyan kell fittyet hányni a soros elnökségi státusz által megkövetelt semlegességnek, és belpolitikai célokra használni az elnökségi félévet – írja Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa a ludovika.hu-n.
Történt ugyanis, hogy a július 23-án tartott spanyol parlamenti választások a várakozásokkal ellentétben nem hoztak egyértelmű kormánytöbbséget egyik oldalnak sem. Mivel a választók nem hoztak egyértelmű döntést, így felértékelődött mind baloldalon, mind pedig jobboldalon a szövetségkötési politika. Ebben pedig, egyelőre úgy tűnik, a baloldal vezető ereje, az eddig kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt az elszántabb. Igaz, ez eddig is így volt: míg a média folyamatosan a Néppárt radikalizálódásától tartott a Vox-szal való összefogás esetén, a munkáspártiak már az előző választás után is magától értetődő természetességgel kötöttek koalíciót a szélsőbaloldali Podemos-szal.
Ezúttal, úgy tűnik, további kockázatot is hajlandók vállalni a kormányzati hatalom megtartásáért. Mivel a szocialisták csak úgy tudják megtartani kormánytöbbségüket a spanyol parlamentben, ha a szeparatista Együtt Katalóniáért (Junts per Catalunya) pártot beveszik a koalícióba, ezért úgy tűnik, hogy megteszik azt a lépést, amitől eddig mindkét nagy párt a spanyol demokrácia eddigi közel ötven éves történelme során visszarettent.
A meginduló tárgyalások persze nem egyszerűek. A katalán függetlenségpártiak, akik a választások előtt még határozottan kizárták bármiféle megegyezés lehetőségét bármelyik spanyol párttal, most legalábbis magas árat szabnak a támogatásukért. Pedro Sánchez, spanyol miniszterelnök pedig minden árat hajlandó megfizetni hatalma megtartásáért. Így megígérte a katalán szeparatistáknak, hogy a katalán nyelvet – a baszkkal és a galíciaival egyetemben – az Európai Unió hivatalos nyelvévé teszi.
Az ígéretet tett követte, és az Európai Unió soros elnökségét ebben a félévben ellátó Spanyolország külügyminisztere levelet írt a soros elnökségnek (nem tévedés, ugyanarról az országról van szó), valamint az Európai Unió Tanácsának főtitkárához, hogy az Általános Ügyek Tanácsa vegye napirendre az Európai Unió huszonnégy hivatalos nyelvének a baszkkal, galíciaival és katalánnal való kibővítését.
Sáncheznek a szocialisták hatalmának megtartásáért tett javaslata az egyik legérzékenyebb pontján találja el az Európai Uniót. A nemzetiségi kérdés és a nemzetiségi kisebbségek jogainak problémája az a téma, amelyet az uniós intézmények születésük pillanatától kezdve igyekeznek lesöpörni az asztalról, amint azt a Minority Safepack esetében is láthattuk. Az egyetlen kivétel talán az Európai Parlament, amely nem csak felkarolja a nemzeti kisebbségek jogait érintő kezdeményezéseket, de önálló csoportközi csoportot is létrehozott a nemzeti kisebbségek sajátos szempontjainak képviseletére.
A hivatalos nyelveknek az európai integrációban betöltött szerepének fontosságát mutatja, hogy az Európai Gazdasági Közösség megalakulását követő első rendelet ennek szabályozásával foglalkozott, és ez mind a mai napig – azóta már számos módosítással – hatályban van. Bár sok törekvés született már az előző évtizedekben arra, hogy a tagállamok első számú hivatalos nyelve mellett az úgynevezett társhivatalos – azaz hivatalosként szintén elismert – nyelveket is ismerje el hivatalosnak az Európai Unió. Mindezidáig azonban csak a Lisszaboni Szerződést elsőre elutasító Írország tudta kivívni magának a második körös igenért cserébe, hogy az angol mellett a másik hivatalos nyelvet, a gaelt is elismertette az uniós intézményekkel.
Most a baszk, a galíciai és a katalán vár erre a sorsra. Sokak számára már az eddigi huszonnégy hivatalos nyelv jelentette 552 lehetséges nyelvi kombináció, a fordítással és tolmácsolással foglalkozó több ezer ember is olyan anyagi terhet jelent, amelyet nem engedhet meg magának az Európai Unió a jövőben. Ezeknél az aggodalmaknál azonban távlatosan sokkal fontosabb, hogy a spanyol javaslat esetleges elfogadásával, de akár már tárgyalásával is, az uniós intézmények nyíltan szembe kell, hogy nézzenek a nemzetiségi probléma nyers valójával. A soron következő vita pedig könnyen kinyithatja a nemzeti kisebbségek Pandóra szelencéjét uniós szinten is.
