Navracsics Tibor: A KDNP a hétköznapi emberek pártja

A kormány célja, hogy megismerje az emberek problémáit és ezekre reagáljon, ennek jegyében olyan szakpolitikát folytatnak, amelynek célja, hogy Magyarország élhető ország legyen - hangsúlyozta a Kereszténydemokrata Néppárt országjárásának veszprémi állomásán Navracsics Tibor, a KDNP Veszprém vármegyei elnöke.

Navracsics
 

A közigazgatási és területfejlesztési miniszter kiemelte: az országjárás során a KDNP vezető politikusai találkoznak a párttagsággal és az érdeklődőkkel.

A KDNP a hétköznapi emberek pártjaként igyekszik odavinni a politikát, ahol az születik, vagyis a helyi közösségekbe.

Kitért arra, hogy a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium vezetésével elindított programok megvalósítását széleskörű konzultációk előzték meg. Ilyen volt a januárban indított Versenyképes Járások program, illetve a napokban elfogadott önazonosság védelméről szóló törvény is.

Mind a két konzultációsorozat révén több mint kétezer érintettel tárgyaltak, hiszen

a KDNP célja az, hogy széles körben bevonja a résztvevőket a döntéshozatalba, és így megtudják, mi érdeki a helyben élőket és milyen Magyarországot képzelnek el az emberek, hogy aztán ezt a célt szolgálhassák

- fejtette ki a kereszténydemokrata politikus.

 

Simicskó

 

Simicskó István, a KDNP parlamenti frakciójának vezetője méltatta Veszprém vármegye értékeit felidézve, hogy a közelmúltban a Hungarikum Bizottsági ülésen megszavazták a Badacsonyi Kéknyelűt, mint hungarikumot.

A KDNP emberközpontú politikát folytat, azaz igyekszenek megismerni és érvényesíteni az emberek elképzeléseit a politikában

- hangsúlyozta a frakcióvezető. Beszélt arról is, hogy a jövő kedden szavaz majd a parlament a kereskedelmi törvény módosításáról. Ennek lényege, főleg az idősebb korosztály igényeit figyelembe véve az, hogy minden boltban legyen lehetőség arra, hogy pénztárosnál fizessen a vásárló, ne csupán automaták álljanak rendelkezésre.

 

Latorcai Csaba

 

Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnöke deklarált célnak nevezte, hogy az egyéni problémákat felkarolják és megoldást keressenek ezekre.

Az országjárás eredményeként született változtatások közül példaként említette azt a törekvést, ami azt célozza, hogy legyen lehetőség a hosszabb időn át tartó törlesztésre. Ezáltal kevésbé lesz megterhelő a kiadás az érintett családi költségvetés számára.

Fontos célként jelölte meg, hogy

2030-ra Magyarország az Európai Unió öt legélhetőbb országának egyike legyen.

 

Ovádi

 

Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője megköszönte a KDNP erős képviseletét a térségben, fontosnak nevezte a párt szerepvállalását a városban. Mint mondta,

a KDNP a teremtésvédelem területén is sokat tesz, és ebben komoly partnerre lel a pártban, mint állatvédelemért felelős kormánybiztos.

 

KDNP

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!

 

 

BESbswy