Lenin annak idején arról álmodozott, hogy akkor teremtik meg az igazi demokráciát Oroszországban, ha akár a szakácsnő is irányíthatja az államot. Ennek jegyében szét is zúzta az akkori politikai osztályt. Volt, akit likvidált, másokat belső vagy külső száműzetésbe küldött, aztán pedig teremtett egy olyan képviseleti intézményt, aminek meghatározott társadalmi kvóták szerint és nem főállásban lettek képviselői.

A hivatásszerű politikával és a hivatásos politikusokkal szembeni gyűlölet régi forradalmi attitűd. Körülbelül ugyanolyan régi, mint a magántulajdonnal szembeni gyűlölet. Ráadásul komoly gyúanyag található mindkettőben, ami különösen vonzóvá teszi használatát egyes, saját politikustársait gyűlölő emberek számára.

Ezek az emberek mindig azzal az érvvel indokolják politikagyűlölő lépéseiket, miszerint a politikusok – vagy éppen a politika maga – elszakadt a hétköznapi emberek életétől, és ezt a kapcsolatot kell újra megteremteni.

Ismerjük ezeket az érveket, mint ahogyan ismerjük az ilyen lépések következményeit is. A nyilvános, ellenőrizhető közszereplők pozíciója le, a nem nyilvános, nem ellenőrizhető háttéremberek pozíciója felértékelődik. Ahonnan kiesik egy ellenőrizhető politikus, ott bejön egy nem választott, a nyilvánosság számára nem ellenőrizhető lobbista.

Ha valahol korlátozzuk vagy megszüntetjük a nyilvánosan ellenőrizhető politikát, ott megjelenik a nyilvánosság elől eldugott és nem ellenőrizhető csatornákon zajló érdekérvényesítés.

Persze, ki tudja. Talán éppen ez a cél…