Navracsics Tibor: Stabilitás, nem unalom

Tizenöt még gombócból is sok, hát még évből! Ennyi idő alatt majdnem felnő egy nemzedék, amely ugyanazokat a kormányzati politikusokat látja, ugyanazt a kormányzati irányvonalat tapasztalja nap mint nap – írja a Mandineren megjelent publicisztikájában Navracsics Tibor. Hangsúlyozza ugyanakkor: a hosszú, folyamatos kormányzással töltött időszakok nem visszaélést jelentenek a polgárok idejével, hanem lehetőséget kínálnak a nagy léptékű tervek és reformok végrehajtására.

Navracsics

 

Napjainkban kevés kormány tudja kitölteni választási ciklusát. Mindennaposak a kormányválságok, az előre hozott választások, a billenékeny kisebbségi kabinetek. Megszokottnak tűnhet, hogy egy képviseleti demokráciában a kormányzati élet a puszta túlélésről szól.

A nagy ívű stratégiai elképzelések megvalósítását, a nagy átalakításokat derékba törik a koalíciós konfliktusok, a bizalom elapadása, az előre hozott választásokon elszenvedett vereségek. Így zajlanak ma Európa hétköznapjai.

Nem volt azonban mindig így. Bár úgy tűnhet, a mai magyar kormány szokatlanul hosszú ideig van hatalmon, a demokráciák történelme azt mutatja, hogy korántsem rendkívüli egy évtizeden átnyúló időszak.

Japánban például a Liberális Demokrata Párt az 1955-ös megalapítása óta mindösszesen négy évet töltött ellenzékben. Csupán 1993 augusztusa és 1994 júniusa, valamint 2009 szeptembere és 2012 decembere között kellett a kormányzó hatalom birtoklása nélkül működnie. A kétkedők persze fölényesen legyinthetnek: Japán más. Mindenki ismeri a japán emberek fegyelmezettségét, monotóniatűrő képességét, ott még a politika is máshogy zajlik. Nézzünk inkább európai példákat.

A második világ­háború utáni Nyugat-Európa sokak számára a példaszerű demokrácia hazája. Az olasz Kereszténydemokrata Párt 1944-es megalapításától 1994-es feloszlatásáig minden parlamenti választást megnyert, mindegyik kormányban részt vett. A nyugatnémet Kereszténydemokrata Unió 1949-től húsz éven át volt kormányon, hogy aztán tizenhárom évnyi ellenzéki lét után 1982-től 1998-ig ismét irányítsa az országot. A brit Konzervatív Párt 1979-től tizennyolc éven át volt hatalmon, majd tizenhárom ellenzékben eltöltött év után 2010-től újabb tizennégy évig kormányzott. A sokak által mintademokráciaként számon- tartott Svédországban a Svéd Szociáldemokrata Munkáspárt 1932 és 1976 között folyamatosan kormánypártként működött, és az 1982 és 2022 közötti négy évtizedből mindössze tizenegy évet töltött ellenzékben.

A monotóniával szemben még meggyőzőbb érveket szolgáltat a kép, ha nem csupán a kormányzással töltött idő hosszúságát, hanem az időszak tartalmát is megvizsgáljuk. Olaszország második világháború utáni talpra állása és modernizációja egyértelműen a kereszténydemokratáknak köszönhető. A nyugatnémet kereszténydemokraták kormányon töltött két évtizede hozta el a német gazdasági csodát, a szociális piacgazdaságot és azt a felívelő korszakot, amely a háborúban megsemmisült országot a hetvenes évekre Nyugat-Európa legfejlettebb gazdaságává tette. Az Egyesült Királyságban a konzervatívok tizennyolc éves folyamatos kormányzása eredményezte azt, hogy a hetvenes évek közepének válság és sztrájk gyötörte országa a kilencvenes évek „Cool Britanniájává” változott.

 

A teljes írás itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!

 

 

BESbswy