Navracsics Tibor: Területfejlesztési projektek kellenek a vármegyék további fejlődéséhez

A területfejlesztési politika részeként gyűjtik azokat a projekteket, amelyek lehetővé teszik azt, hogy Magyarország vármegyéi középtávon is emelkedő pályán maradjanak – mondta el újságíróknak nyilatkozva a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa csütörtökön Mátészalkán, a városi piac átadóján.

NavracsicsNavracsics Tibor hozzátette, a vármegyei közgyűlésekkel együttműködve a területfejlesztési szolgálat kiépítése révén abban bíznak, hogy 2025. január elsejétől a területfejlesztési alap jelentősebb összegekkel is hozzá tud járulni a vármegyei fejlesztésekhez.

Kitért arra is:

egyre több mutató jelzi, hogy eltűnik az a különbség, ami korábban megvolt az ország keleti és nyugati része között. Közrejátszik ebben a kormányzat ipartelepítő politikája, és a jövedelmi statisztikák is azt mutatják, hogy a keleti térség folyamatosan zárkózik fel.”

Elmondása szerint új fejlettségi vonal látszik kialakulni az ország északi és déli területei között. Azt mondta, a Dél-Dunántúl és a Dél-Alföld sok szempontból rosszabb mutatókat produkál, mint az észak-keleti régió. A miniszter szerint ezért is van szükség ezeknek a térségeknek a felzárkózására, amire több programot is indítottak.

Navracsics Tibor a piacátadó kapcsán közölte, az európai uniós források révén olyan közösségi terek újultak meg, amelyek a térség számára is fontosak. A 2014 és 2020 közötti időszakban az első három tagállam között szerepelt Magyarország az uniós források felhasználása terén. Hozzátette, a 2021 és 2027 közötti ciklusban jelenleg az első helyen áll az ország. „Mi használjuk fel eddig a leghatékonyabban az uniós forrásokat” - mondta el a miniszter.

Román István Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei főispán az átadóünnepségen kiemelte, a vármegyében az elmúlt években több mint száz piac épült vagy újult meg.

Kovács Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kijelentette, sokan sokat dolgoztak azért, hogy a piac felújítása megvalósuljon.

Hanusi Péter (Fidesz-KDNP), Mátészalka polgármestere elmondta, az 1262 négyzetméteres terület mindig találkozási pont volt és a helyiek életében fontos szerepet játszik. Hozzátette, az engedélyezési folyamat még hátra van, de bíznak abban, hogy húsvétra már használatba tudják venni a piacot.

A beruházás 800 millió forintos uniós és hazai forrásból valósult meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!