Navracsics Tibor: Várpalota ismét ipari központtá válhat

Várpalotán jelentős hagyománya van a védelmi iparnak, ám az ipari jelleg a 90-es évektől fokozatosan háttérbe szorult, a Várpalotai Védelmi Ipari Park megvalósulásával a város ismét jelentős ipari központtá válhat – mondta a területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa sajtótájékoztatón csütörtökön, Várpalotán.

Navracsics Tibor hozzátette: a beruházás javítja majd az itt élők életminőségét és mintegy ezer új munkahelyet teremt.

A fejlesztést a Nemzeti Védelmi Ipari Stratégia keretében valósítja meg a kormány Várpalotán, ahol máig megvan a kapacitás és a munkaerő az ipari park megvalósításához. Jelentős bázisa lehet a leendő ipari park szakemberképzésének a Pannon Egyetem, amelynek elődje egykor kiszolgálta a nehézvegyipart, és Várpalotán is elindul a szakképzés

 

– tette hozzá.

Az elmúlt évtizedekben jelentős fejlesztések zajlottak Várpalotán, egyebek mellett megvalósult a 8-as főút elkerülő szakasza, átalakították a környezetszennyező üzemeket, ezzel a beruházással pedig Várpalota ismét a jelentős ipari városok sorába emelkedhet - húzta alá a miniszter.

Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere (Fidesz-KDNP) kiemelte: a több mint 24 milliárd forintból épülő hadiipari komplexum többszörösére növeli a város iparűzési adóból származó bevételeit. Az egy főre eső iparűzési adó 28 ezer forintról várhatóan 100 ezer forint fölé emelkedik a fejlesztésnek köszönhetően.

A várhatóan 2026-ra elkészülő beruházáshoz kapcsolódóan megújul és könnyebben megközelíthetővé válik majd a létesítménynek helyet adó városrész. Az elfogadott kormányhatározat értelmében az ipari park megvalósításához kapcsolódóan új szakképző létesítmény épül, munkásszállót alakítanak ki egy régi épület felújításával és az ipari parknak helyet adó Készenléti lakótelep valamint Várpalota között utat építenek - tette hozzá.

Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott elmondta, hogy a beruházást a helyi igények feltérképezését követően valósítják meg. Fontosnak nevezte a szakképzési központ és a munkásszálló létrejöttét, valamint az érintett területek közművesítését.

Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint a beruházással új fejezet nyílik Várpalota történetében, ami hatással lesz az ott élők életminőségére.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!