Navracsics Tibor: Veszprémben nem felejtik el elődeiket

A Szél utcai zsidó temető rekonstrukciója mutatja, hogy Veszprémben nem felejtik el elődeiket, és ma is számítanak az általuk képviselt értékekre, hagyományokra – jelentette ki a területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa csütörtökön Veszprémben egy több mint 60 millió forintból emlékparkká alakított egykori temető avatóján.

Navracsics Tibor úgy fogalmazott: a beruházással Veszprémben régi adósságot törlesztenek, a múltnak egy darabját hozzák vissza a jelenbe azért, hogy átadják a jövőnek.

Veszprémben nem ez az első olyan beruházás, amellyel a tragikus módon megsemmisült zsidó közösség nyomait próbálják megőrizni – hangsúlyozta a miniszter.

Az elmúlt tíz évben a városban számos lépést tettek annak érdekében, hogy megismertessék az utókorral a veszprémi zsidóság történetét

 

– mondta Navracsics Tibor. Példaként említette, hogy Hoffer Árminról neveztek el sétányt, az egykori zsidó iskola kapujából emlékművet állítottak, és minden év júniusában megemlékeznek a Veszprémből elhurcolt zsidókról is.

Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael magyarországi nagykövete felidézte: a második világháború kitörése előtt sok zsidó élt Veszprémben, orvosok, tanárok, művészek és vállalkozók. A városból 880 zsidót vittek a haláltáborokba, amelyeket csak keveseknek sikerült túlélni - tette hozzá.

A nagykövet beszédében az emlékparkot a remény, az egység és a megújulás szimbólumának nevezte, amely hídként szolgál a generációk között.

Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere úgy fogalmazott: a város nemcsak a megelőző évek munkájával vált Európa kulturális fővárosa, hanem mindazzal a tevékenységgel, amelyet az alapítás óta a városban végeztek, és amelyben a zsidóság fontos, meghatározó szerepet játszott.

Veszprém a polgárosodás időszakától kezdve már a Dunántúl legfontosabb értelmiségi bázisai közé tartozott, és ezt a fejlődést a zsidó közösség folyamatosan táplálta – jelentette ki.

A polgármester szimbolikusnak nevezte, hogy az elhagyott, szétrabolt, sírköveiben meggyalázott egykori zsidó temetőt az Európa kulturális fővárosa program részeként formálták át emlékhellyé.

Can Togay, a Veszprém-Balaton 2023. EKF program kulturális és kreatív főtanácsadója a felújítás folyamatát ismertette, majd azt mondta: a város önbecsüléséhez és becsületéhez tartozik egy ilyen temető felújítása, az emlékek becsben tartása.

A temetőrekonstrukciót Verő Tamás, a közösség főrabbija, valamint Nógrádi Gergely főkántor avatták fel.

A veszprémi Szél utcai izraelita temetőben a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program több mint 60 millió forintos támogatásából végeztek rekonstrukciós munkákat, emlékparkot létrehozva a területen. A Szél utcában 1882 óta már nem temetkeznek a sziklás talaj miatt, de a megelőző másfél évszázadból mintegy 450 elhunyt nyugszik a temetőben.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!