Nemzeti Összetartozás Napja – Idegen érdekek háborújából ki kell maradni

A történelem az élet tanítómestere. A magyarság történelme gazdag sikerekben és kudarcokban egyaránt. Nekünk nem csak a sikerért, de a megmaradásunkért is mindig keményen meg kellett dolgoznunk.

A világ folyamatosan változik, és a változó világban a megmaradás kulcsa az olyan alkalmazkodás, amely során a régiből megőrizzük az értékeket az újból befogadjuk azt ami jó.

Tudta ezt Szent István, amikor keresztény királyságot formált. Tudta ezt IV. Béla, amikor a tatárjárást követően támogatta a kővárak építését. Hunyadi János is ennek mentén cselekedett, amikor új típusú harci eljárásokat alkalmazott a törökökkel szemben. Bethlen, Bocskai és Rákóczi is tisztában volt a realitásokkal, amikor engedményeket csikartak ki a Habsburgoktól. De Széchenyi is igyekezett minden erejével hazáját modernizálni, és a Deák által megkomponált kiegyezés is a gyorsan változó környezetre adott legkifinomultabb válasz volt, amely Magyarország érdekeit szolgálta.

A XX. században a történelem kereke nagyot fordult, két idegen érdekekből kirobbant világháborúban vettünk részt, és mindkettőben óriási áldozatokat szenvedtünk, és végül a vesztesek békéjét kaptuk viszonzásul. Trianon szétszakította mindazt, amit ezer esztendő forrasztott egybe.

Száz évvel később, nemzetrészeink kulturális újraegyesítésével egy esélyt teremtettünk magunknak, hogy kilépjünk eme történelmi trauma árnyékából. A határon túli magyarok állampolgárságának megadásával, az újra valóban élő, országhatárokon átívelő kulturális-, gazdasági kapcsolatokkal összefontuk újra mindazt, amit a nagyhatalmak igazságtalanul tönkretettek.

Összetartozunk és ezt a kapcsot mi kereszténydemokraták örökké óvjuk majd!

Soha nem engedünk újra az erőszaknak és a vérontásnak, amely családokat, generációkat, álmokat és megannyi jövőt semmisíthet meg! Soha nem sodródhatunk újra idegen érdekek háborújába. Mindig van békés megoldás! Trianon történelmi tanulsága: idegen érdekek háborújából ki kell maradni.

 

Dr. Simicskó István

frakcióvezető

 

(kép: 123rf)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!