Nevelőszülőnek lenni nem könnyű, de tele van szépséggel

Nevelőszülőnek lenni nem könnyű hivatás, de megéri, mert a nehézségek és traumák mellett tele van emberi szépséggel – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős kereszténydemokrata államtitkára egy budapesti filmvetítésen.

Fülöp Attila

Fülöp Attila (képünkön) a nevelőszülői családokról szóló, Befogadottak című dokumentumfilm vetítésén, az Uránia Nemzeti Filmszínházban emlékeztetett arra, hogy 2018-ban indították el a Befogadlak elnevezésű programot a nevelőszülői hivatás népszerűsítésére, és ez a film is ennek keretében készült el. Elmondta, a filmmel a céljuk az volt, hogy a sokak számára még ismeretlen segítő hivatást széles körben megismertessék, ne „politikai zsákmányszerzésre” használják, hanem mindenki megfontoltan mondhasson róla véleményt.

A Befogadottak című dokumentumfilmet Lakatos András rendezte, főszerkesztője Varga Kriszta volt. A 35 perces filmben nem mindennapi sorsokat, történetek ismerhetnek meg az érdeklődök; az alkotók arra keresték a választ, „kinek kell megfognia azt a gyerekkezet, amelyiket a saját családja elengedett?” – áll a filmet beharangozó ismertetőben.

A filmben nevelőszülők és a családjukban felnőtt gyerekek szólalnak meg. Előbbiek egyebek mellett arról beszéltek, hogy a nevelőszülőséget nemcsak maguknak kell felvállalniuk, hanem a gyerekeket és a helyzetet el kell fogadtatniuk például a nagyszülőkkel és a tágabb környezettel is.

A nevelőszülők arról is beszéltek, a vér szerinti anyát támogatni, erősíteni kell anyai szerepében, hogy jelen lehessen a gyerek életében addig is, amíg a nevelőszülőnél töltött átmeneti állapot után véglegesen rendezni tudják a kapcsolatot.

A filmben megszólaló nevelőszülők az egyik legnehezebb feladatnak mondták a gyerekek „hazagondozását”, érzelmi elengedését, ami azonban elengedhetetlen, hiszen a hivatásuk alapvető célja, hogy mindenekelőtt a gyerekek érdekeit érvényesítsék.

Fülöp Attila korábban azt közölte, hogy ma több mint 23 ezer olyan gyerek és fiatal él Magyarországon, aki valamiért nem tud saját családjában nevelkedni; őket ötezernél több nevelőszülő segíti.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!