Orbán Viktor: A biztonság a határainknál kezdődik

A biztonság a határainknál kezdődik, Magyarország biztonsága a határvadászokkal kezdődik – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a határvadász ezred megalakulása alkalmából tartott ünnepségen, pénteken Budapesten.

Beszédében a kormányfő az esküt tett határvadászoknak azt mondta: tiszteljük az elszántságukat, a bátorságukat és azt, hogy vállalták ezt a feladatot, megbecsüljük a szolgálatot, amelyet a haza érdekében végeznek. „Egy ország áll önök mögött” – fogalmazott.

Hangsúlyozta: legyenek bármekkorák az éppen előttünk magasodó akadályok, nem szabad feladni azt a célt, hogy Magyarország legyen Európa legbiztonságosabb országa. Ezt a célt fenyegeti a migráció, és az ebből fakadó veszélyek kivédése továbbra is elsőszámú feladat Magyarország számára – hangsúlyozta.

A miniszterelnök kifejtette: 2015 óta a határokra, törvényekre fittyet hányva milliók érkeztek illegális úton Afrikából és a Közel-Keletről Európába. Magyarország a válság kirobbanását követően úgy döntött, hogy nem enged a biztonságból, megvédi a határait és kerítést épített - idézte fel.

Közölte: a magyar határvédelmi rendszer működik, ellenáll az illegális migráció hullámainak, a rendőrök és a honvédek helytálltak, megvédték az ország biztonságát. De az élet úgy hozta, hogy az ő szolgálatukra most máshol van szükség, ezért hozták létre a magyar határvadász ezredet – tette hozzá.

Azt is mondta a határvadászoknak, hogy a jó katona nem azok ellen harcol, akik szemben állnak vele, hanem azokért, akik mögötte vannak. Ez különösen igaz a határvadászokra, „önök mögött ott van az egész ország és önökre hárul a feladat”, hogy a migrációval szemben megvédjék a hazát – magyarázta.

Megjegyezte: több kihívással kell most egyszerre küzdeni, ilyen a háború, az energiaválság és a brüsszeli szankciók.

Közölte: a magyarok azt akarják, hogy „Magyarország magyar ország maradjon”, azonban a határoknál egyre többen próbálnak meg átjutni.

Orbán Viktor szerint a migránsokkal meg kell értetni, hogy itt nem jöhetnek át, a határvadászoknak kell ezt megértetniük velük, nekik kell feltartóztatniuk és határozottan kitessékelniük őket.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!