Orbán Viktor: Február közepén megkapják a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíjat

A brüsszeli bürokrácia vért hány a rezsicsökkentésről, akkor nem lesz ötödik hullám, ha mindenki be lesz oltva – a kormányfő péntek reggel a rezsiárról, a 13. havi nyugdíjról, a gazdasági növekedésről és a járványhelyzetről is beszélt. A Mandiner összefoglalója.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió, Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt. A kormányfő a beszélgetés elején elmondta, nyakig vagyunk a negyedik hullámban, és a neheze ezután következik.

Akik nincsenek beoltva, életveszélyben vannak

A számok is emelkedni fognak, mindenki elkaphatja a vírust, de nem mindegy milyen következményekkel. Akik nincsenek beoltva, azok életveszélyben vannak - mondta a kormányfő. Aki nincs beoltva, az mindenkire veszélyt jelent, tehát azokra is, akik be vannak oltva. A járvány terjedésének a sebességét lassítják a védelmi lépések - tette hozzá.

A második oltás után négy-hat hónappal az oltás védereje gyengül, ezért indokolt a harmadik oltás. 

A kormányfő elmondta azt is, hogy mindenki, aki nincs beoltva, életveszélyben van. Nem fogjuk tudni elkerülni, a végén mindenkinek be kell majd oltania magát.

Az ötödik hullámról

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a baj oka, hogy még mindig nincs mindenki beoltva.

Akkor nem lesz ötödik hullám, ha mindenki be lesz oltva.

A kormányfő közölte, az oltatlanok megnyújtják a járvány hullámát. Az oltásellenesek is rá fognak jönni, hogy vagy beoltják magukat, vagy meghalnak - tette hozzá. Nincs más megoldás, mint oltási hetet hirdetni. Reméli, hogy december környékén már lesz olyan vélemény, hogy az 5-12 éves gyerekeket lehet-e oltani.

Orbán Viktor

Nem lesz más választás a végén, hogy mindenkinek be kell oltania magát, csak a belátás segít - tette hozzá. Jónéhány halálos betegség ellen be vagyunk oltva - mondta a kormányfő. A tudomány nem egy vallás, amiben feltétel nélkül meg lehet bízni benne, de oltásügyben bizonyított eredmények vannak - hangsúlyozta a kormányfő.

Felmondási tilalom van az egészségügyben és rendvédelemben

A rémhírterjesztésekről azt mondta, hogy azok végigkísérték a járványt, de mostanra már egyre kisebb a hatása. Orbán szerint az orvosok és az ápolók az életüket is odaadják, a mentősök mindig is fantasztikusak voltak. Oltóanyag van, védekezéshez szükséges anyag van - tette hozzá. Mostmár van elég tapasztalat, a legyengébb pont mindig a szakorvosok száma. Most életbe lépett, hogy a rendvédelemben és az egészségügyben felmondási tilalom van - mondta a kormányfő.

A kiskunhalasi járványkórház kiemelt kórház lesz, és csak akkor nyitják ki, ha nagy baj lesz, és vezényelni fognak oda orvosokat - mondta a kormányfő. Orbán Viktor szerint egyelőre nincsen szükség rá. Több mint kétszer annyi ágy van, mint amennyi most kell. Az előző hullámok tapasztalatai nagy segítség most - tette hozzá.

A baloldal mindig is piaci árat követelt, míg mi más állásponton vagyunk

Orbán Viktor a rezsicsökkentésről azt mondta, hogy az most kiegészült a benzinár kérdésével. Eddig a benzinárat a piacra bízta a kormány.

Nem lehet tétlenül nézni, hogy az árak az égbe mennek, és amikor minden szakértő szerint az árak hosszú ideig magasak lesznek, akkor reagálni kell.

A benzinár mindig beépül az adott termék árába is - hívta fel a figyelmet a kormányfő. Rendkívüli helyzetben nem szabad óvatoskodni - tette hozzá. Orbán közölte, hogy ebben a kérdésben mindenki óvatos Nyugaton is. Három hónapig marad a 480 forintos maximált ár. A baloldal mindig is piaci árat követelt, míg mi más állásponton vagyunk.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy messze 80 százalék fellett van a mostani intézkedés támogatottsága. Úgy védjük meg a családokat, hogy létrehoztunk egy háztartási árszabási rendszert. Korábban a vállalkozások számára ez nem volt nyitott, most a kisvállalkozásoknak lehetősége lesz a belépésre - mondta a kormányfő. Aláhúzta: Indokolt, hogy a kisvállalkozásokat a magas rezsiárak alól kimentsük.

A brüsszeli bürokrácia vért hány a ezsicsökkentésről

A brüsszeli bürokrácia vért hány a rezsicsökkentésről - mondta a kormányfő. Brüsszelben a multik diktálnak - tette hozzá. Orbán Viktor elmondta, amikor rezsicsökkentés és benzinárcsökkentés van, akkor a multiktól veszünk el pénzt. A baloldal mindig a multik oldalán áll - mondta a kormányfő. 2010 előtt kétszer-háromszor ennyi volt a gáz-és az áram ára, miközben azt ígérték nem lesz emelés. A multik mindig elkezdik védeni az érdekeiket, és úgy állítják be a dolgokat, mintha az ő érdekük közérdek lenne.

Nem lehet úgy kezelni válságot, hogy az emberekkel fizetettjük meg. 

A baloldal le van kötelezve a multik felé, és bízik benne, hogy nekik lesz igazuk. Amikor a baloldal azt mondja, hogy kevesebbet kell fogyasztani, akkor sokak csak egy dolgot mondanának.Pedig a rezsiügyben egyet is érthetnénk - mondta a kormányfő.

Gazdaság: Az 5,5 százalékos növekedés biztosan meglesz

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy 2021-re vonatkozóan az a döntés született, hogy a többletbevételeket a családok kapják meg. Ha 5,5 százalékos növekedés lesz, akkor a családok visszakapják a befizetett adójukat. Az 5,5 százalékos növekedés biztosan meglesz - tette hozzá. A korábban várt magasabb növekedés azért nem sikerült, mert világszinten termékhiány lépett fel - mondta a kormányfő.  

Megkapják a 13. havi nyugdíjat az érintettek

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a világszintű chiphiány nagy mértékben érinti a hazai autógyártást, és ha a globális ellátási láncok működnek, akkor 7 százalék feletti növekedés is lehetett volna. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a nyugdíj nem alku, vagy vita kérdése. A nyugdíj nem egy elvont közgazdasági kérdés, hanem egy érzelmi és társadalmi igazságossági kérdés.A mai sikerek a nyugdíjasok korábbi munkája nélkül nem jött volna létre - mondta a kormányfő.

A korábbi gyurcsányi kormányzás utolsó sebe a 13. havi nyugdíj elvétele volt, és február közepén megkapják a 13. havi nyugdíjat az érintettek. Ez egy fontos dolog, mivel azt mutatja, hogyan gondolkozunk a szüleinkről- tette hozzá. 

Orbán Viktor a 25 éven aluliak szja-mentességéről azt mondta, hogy nagyon nehéz az életet elkezdeni, és ebben segítséget kell adni. Örülök neki, hogy a gazdaság jól teljesít, hogy ezt meg tudtuk adni a fiataloknak - zárta szavait. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!