Orbán Viktor: Ma ugyanaz a baloldal vezetője, aki 15 éve elmondta az őszödi beszédet

Az őszödi beszédről, a nemzeti konzultációról, a negyedik hullámról, valamint Ferenc pápa látogatásáról is beszélt a miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban. A Mandiner.hu összefoglalója következik.

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt. A kormányfő a beszélgetés elején kérdésre válaszolva elmondta, azok közé tartozik, akik nem változtatták meg a véleményüket az őszödi beszédről. Mint fogalmazott, aki ezt az egész helyzetet előidézte, becsapta az embereket, majd elvette a pénzüket, végül pedig csődbe vitte az országot, ma a baloldal vezetője. 

Orbán Viktor

Mint a miniszterelnök emlékeztetett: a beszédnek volt egy súlyos gazdaságpolitikai következménye is, hiszen éveket vettek el az emberek életéből, és csődbe vitték az országot. Azonban „talán még egy év és az utolsó rossz emlék is eltűnik” – tette hozzá.

Orbán Viktor elmondta: jövőre sikerülhet minden gazdasági lépéssel helyrehozni az őszödi beszéd okozta gazdasági bajokat.

A nemzeti konzultációról

A miniszterelnök szerint a nemzeti konzultáció fontos gyakorlata beépült a magyar politikába. Mint fogalmazott: „valamikor az 1990-es évek elején törekedtünk arra, hogy olyan kormányok legyenek, amelyek két választás között is lehetőséget adnak arra, hogy elmondják a véleményüket az emberek”.

Felidézte: az Alaptörvénytől kezdve a migrációig, rengeteg kérdésben volt nemzeti konzultáció. „Ez nagy vívmánya a mai politikai életnek” – mondta. Mint fogalmazott: „a járvány meg fogja változtatni az életünket, nehéz évtized előtt állunk, és ennek egyik eleme lesz, hogy járvány-és migrációs hullámok lesznek”„Erre fel kell készülni, és az emberek elmondhatták, mik azok a biztos pontok amire szükség van” – húzta alá, majd leszögezte, hogy „egyetértési pontokat hozunk létre a nemzeti konzultáción”.

A kormányfő szólt arról is, hogy a konzultációt követően következmények lesznek. Az egyik döntés már megszületett, így például

a rászorulók számára marad a hitelmoratórium”

 – tette hozzá. Szerinte lesz még néhány hasonló döntés, ezekről hétfőn a parlamentben beszél majd – ígérte.

Több mint 5,5 százalék lehet az idei növekedés

A miniszterelnök elmondta, hogy már korábban célkitűzés volt, hogy 5,5 százalék felett legyen az idei növekedés, majd kijelentette: „ez minden emberi számítás szerint sikerülni fog, és akkor nagy dolgokat tudunk csinálni. Közölte továbbá, hogy erre a pénz munkából van. „Csak abból tudunk megélni, amiért megdolgozunk” – nyomítékosított.

Az uniós hitelről, valamint Brüsszelről

Ha segélyre építjük a gazdaságot, akkor idővel csődbe megy az ország” – szögezte le az uniós hitelek kapcsán. „2010 óta munkaalapú gazdaság van hazánkban, és többen dolgoznak Magyarországon, mint korábban bármikor” – tette hozzá. Kiemelte, az uniós tagság azért fontos, mert piacot ad Magyarországnak. Így

az utolsók között leszünk az unióban, ha egyszer befejezi a pályafutását”

– tette hozzá. Végül kifejtette, hogy az újraépítési pénzek hitelek, amelyeket most nem akar Brüsszel ideadni, mert vitáik van az LMBTQ-kérdésekben.

Lesz negyedik hullám, de az elszigetelés nem oldja meg a vírus okozta problémát

Orbán Viktor azt is elárulta, hogy nem beszél le senkit a maszkviselésről, és arról, hogy legyen óvatos, de mint mondta, a valódi megoldás nem ez. Mint fogalmazott: lesz negyedik hullám, azonban annak súlyossága a beoltottak arányától függ majd. A kormányfő közölte: a védekezéshez szükséges a cselekvőképesség fenntartása, így a rendkívüli jogrend állapota fennmarad az év végig. 

Mint fogalmazott: „az elszigetelés nem oldja meg a vírus okozta problémát.

Aki felveszi az oltást, annál rendkívül alacsony a súlyos megbetegedés kockázata”

– tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy a fiatalok azt hiszik, hogy a vírus nem érinti őket, valamint kérte, hogy ők is oltassák be magukat.

Amíg nincs baj, a magyar ember addig nem csinál olyat, amit nem akar. Mindenki győzze le a rossz szokásait”

– kérte.

Erről beszélt a kormányfő Ferenc pápával

Orbán Viktor beszámolt arról is, hogy óriási esemény volt számára az eucharisztikus kongresszus Budapesten. Emlékeztetett: 30 éve történt meg utoljára, hogy a hivatalban lévő pápa részt vett az Eucharisztikus Kongresszuson. Mint a kormányfő fogalmazott: „meg akart bennünket látogatni, fontosak vagyunk neki. Személyesen meg is erősített a megbeszélés a Szentatyával, kerültük azokat a témákat, amikben nem értünk egyet” – mondta Orbán Viktor. Egyetértettünk azonban a családok kérdésében – tette hozzá.

Mint fogalmazott: a Szentatya világossá tette, hogy a családok védelme érdekében folytatott harcunk fontos Európa jövője szempontjából.

A család apa, anya és gyerek, ebben nincsen vita”

– ismertette a pápa álláspontját. „A pápa láthatta, hogy Magyarországon, szemben Nyugat-Európával, szabad a zsidó élet” – hívta fel a figyelmet. Végül elmondta, hogy nyugaton nagyon súlyos terrorista merényleteket követnek el a zsidó közösségek ellen, és ezt mindenki tudja

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!