Példátlan, hogy nincs parlamenti ülés és nincsenek törvényjavaslatok

A KDNP több országgyűlési képviselője is kifogásolta hétfőn közösségi oldalán, hogy a szokásoktól eltérően nem ülésezik a parlament és nincsenek tárgyalandó törvényjavaslatok.

Országház

 

Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője kiemelte: nincs parlamenti ülés, hiába mondta azt Magyar Péter miniszterelnök, hogy törvényalkotási dömpingre kell számítani, újabb és újabb javaslatokkal fogják bombázni az Országgyűlést.

Vártuk, hogy jönnek a javaslatok a 480 forintos benzinről, a kilakoltatások felfüggesztéséről, ahogy ígérték a kampányban, de semmilyen javaslat nem érkezett

– mondta videójában a frakcióvezető. Hozzátette, emberemlékezet óta nem volt olyan, hogy egy új kormány hatalomba lépett, majd utána szünetet rendelt el a parlamentben és egy hétig semmi nem történt.

Amikor 2010-ben a Fidesz-KDNP elkezdte a kormányzást, akkor tizenhét javaslatot nyújtottak be a parlamentnek, és ezek vitája el is indult – emlékeztetett Rétvári Bence.

Latorcai Csaba, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke videóüzenetében arról beszélt, hogy a turisták mellett csak a fideszes és KDNP-s politikusok vannak a Parlament épületében, mert a Tisza a „nagy rendszerváltásban” nem gondolja azt, hogy törvényeket kellene alkotni.

Most az Országgyűlés „gőzerővel szünetel”, a kormány nem kormányoz, hanem facebookozik

– közölte a KDNP ügyvezető alelnöke, aki szerint a magyar emberek ennél sokkal többet érdemelnek.

Juhász Hajnalka frakcióvezető-helyettes figyelmeztetett: az ülésterem üres, pedig számos fontos kérdést kellene megvitatni. Úgy vélte, a genderlobbi például hamarosan „bombaként fog robbanni a Tiszában”. Rámutatott: az új oktatási miniszter, Lannert Judit azt mondta, egy gyermek szexuális identitása, a szexuális jogok kérdésköre nem kizárólag a szülőre tartozik, Magyar Péter pedig azt, hogy visszavezetné Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválra, ahol a genderlobbi már nagyon komoly befolyást ért el. A magyar családok jövője nem függhet ilyen típusú identitáspolitikától – szögezte le Juhász Hajnalka.

Nacsa Lőrinc frakcióvezető-helyettes szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy ez lett volna az első rendes munkahét. Felidézte, hogy

2010-ben az alakuló ülés után három nappal már benyújtottak nagy horderejű javaslatokat, többek között a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslatot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!