Rédei István, a COOP Star vezérigazgatója volt a Jászberényi Polgári Est vendége

A KDNP jászberényi alapszervezetének szervezésében nagy érdeklődés mellett valósult meg a harmadik polgári est Jászberényben, az Aranysas Rendezvényházban. 

Jászberényi kereszténydemokrata est

Ezúttal Rédei István, a COOP Star Zrt. vezérigazgatója, a Menedzser Klub elnöke volt a vendégük, akivel az est házigazdája és moderátora, Csiki Zoltán beszélgetett.

Jászberényi kereszténydemokrata est

Az izgalmas beszélgetés során olyan fontos témákat érintettek, mint az aluról szerveződő közösségek fontossága, hogy mekkora szerepe van a lokálpatriotizmusnak egy város életében, s hogy mennyire fontos a város, az emberek életében a sport, és a kultúra szeretette és támogatása, az érthető, kulturált közbeszéd.

Jászberényi kereszténydemokrata est

Szó esett város jelenéről - a kritikai észrevételek mellett a jó példák számba vétele is megtörtént -, a jövőbeni lehetőségekről, vagyis hogy merre tartson a település.

Jászberényi kereszténydemokrata est

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Borbás Zoltán, a vármegyei közgyűlés alelnöke, és természetesen ő is megosztotta a hallgatosággal gondolatait a témában.

Jászberényi kereszténydemokrata est

Az oldott hangulatú, kedélyes beszélgetős estét hamarosan újabbak követik majd a helyi kereszténydemokraták szervezésében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!