A rendkívüli felhatalmazás a gyors és hatékony döntéshozatalt segíti

A veszélyhelyzettel összefüggő szabályozásról szóló javaslat tárgyalása során a vezérszónoki felszólalások sorában a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontját Nacsa Lőrinc frakciószóvivő ismertette az Országgyűlésben kedden.

Nacsa Lőrinc hangsúlyozta: a rendkívüli felhatalmazás arra szolgál, hogy gyors és hatékony döntéseket tudjon hozni a kormány, melyekkel a magyar emberek egészségét és biztonságát garantálni tudja, mert a járványhelyzet napról napra változik.

A kamuvideókra és a keleti vakcina betiltásra vonatkozó határozati javaslatra utalva azt mondta: az ellenzék állandóan csak akadályozta a védekezést. Arra is kitért, hogy bár független képviselőkkel, de van egy olyan párt az Országgyűlésben, akik oltásellenes hangokat hallatnak.

Nacsa Lőrinc kiemelte: azért volt helyes a kormány járványkezelése, mert az operatív törzsre, illetve az abban ülő szakemberekre – virológusokra, járványügyi szakemberekre, orvosokra, kórházigazgatókra – hallgatott.

A KDNP frakciószóvivője közölte: az oltási akció első hetében 784 ezer ember kapta meg a vakcinát. Külön örömét fejezte ki, hogy 96 ezren döntöttek az első oltás felvétele mellett.

Hangsúlyozta: az iparűzési adót nem elvonja a kormány, ez az összeg nem folyik be a központi költségvetésbe, hanem ott marad helyben a kis cégeknél. Hozzátette: a kormány nem engedi meg azt, hogy a baloldali önkormányzatok adókat emeljenek.

A kereszténydemokraták vezérszónoka frakciója támogatásáról biztosította a javaslatot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!