Rétvári: 156 milliárd forinttal jut több az egészségügyre

Az egészségügyi és a szociális szférában is többletforrások vannak a 2021-es költségvetésben, amelyet pénteken fogadhat el az Országgyűlés – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

 

Rétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettese, a KDNP alelnöke

Rétvári Bence közlése szerint az egy évvel korábbi költségvetéshez viszonyítva 156 milliárd forinttal jut több az egészségügyre, ami 77 százalékkal haladja meg a baloldal által utoljára elfogadott egészségügyi költségvetést.

A 2020-as költségvetéshez képest az oktatás terén 80 milliárd forint körüli, a nyugellátásoknál 127 milliárd forint, a kulturális területen 26 milliárd forint, míg a szociális területen 41 milliárd forint a többlet - fűzte hozzá a parlamenti államtitkár.

Mint mondta, egy olyan költségvetést kellett előkészíteni, amely egy válságos gazdasági helyzetből való kivezetés, az újbóli növekedés költségvetése, mindezt úgy, hogy fenn kell tartani a járványügyi készültséget és a családok támogatásai sem szenvedhetnek csorbát.

Rétvári Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hangsúlyozta, hogy a költségvetés a válságos idők ellenére is tartalmazza a megígért béremeléseket és a 13. havi nyugdíj visszavezetését.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!