Rétvári Bence: 16 orvosi rendelőt és egészségházat sikerült megújítani a választókerületben

Az elmúlt négy évben 1,2 milliárd forintból 16 orvosi rendelőt és egészségházat sikerült megújítani Pest megye 4. számú választókerületében – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a KDNP országgyűlési képviselője szerdán Nagymaroson.

Rétvári Bence, a térség választásokon újrainduló kormánypárti országgyűlési képviselője a felújított egészségház ünnepélyes avatásán arról beszélt, hogy az elmúlt négy évben a választókerületet érintően 7 milliárd forint értékű támogatásról, egészségügyi fejlesztésről döntött a kormány.

Ebből 1,2 milliárd forint 16 orvosi rendelőnek és egészségháznak a felújítását szolgálta - fűzte hozzá.

A politikus kitért arra is, hogy a háziorvosi praxisok havi finanszírozása 2010-ben 867 ezer forint volt, az összeg ez évtől 2,9 millió forintra emelkedett.
 

Amíg 4-5 évvel ezelőtt a Dunakanyar rendelőinek, egészségházainak nagy része felújításra szorult, addig mára elmondható, hogy a többségük felújított

 

– hangsúlyozta az Emmi államtitkára.

Elmondta, hogy a nagymarosi egészségház 99 millió forintból újult meg, új bútorzatot is kapott az épület. Az intézmény felújítása 3-4 évnyi munkát ölelt fel és több pályázati és kormányzati forrásból sikerült megvalósítani – tette hozzá Rétvári Bence.

Heinczinger Balázs (független) polgármester azt emelte ki, hogy az épület az elmúlt 45 évben nem részesült a jelenleginél nagyobb felújításban, és annak idején civil kezdeményezésből valósult meg.

A felújított egészségház áprilisban nyílik meg.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!