Rétvári Bence: az állami szervek fokozottan készülnek a téli hajléktalanellátásra

Az állami szervek fokozottan készülnek a téli hajléktalanellátásra, így az Országos Mentőszolgálat is, amely elindítja „gondoskodó csoport" járműveit - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Budapesten.

Rétvári Bence a mentőszolgálat Markó utcai telephelyén tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett, október 15-én lép hatályba a közterületen életvételszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezés.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője

„Arra készülünk, hogy többletsegítséget adjunk mindazoknak, akik az utcán élnek" - fogalmazott.
    
Fontosnak nevezte, hogy a hajléktalanok bekerüljenek az őket fogadó szállókra, és hozzátette, hogy soha nem voltak ezek a férőhelyek maximálisan kihasználva.
    
Felidézte, a kormány 9 milliárd forintot költ hajléktalanellátásra; 9800 éjszakai szálláshelyet biztosítanak, ami mellé további 1600 többletkapacitás nyitható, illetve 7600 nappali melegedőt vehetnek igénybe az arra rászorulók. Ezenkívül a kormány döntött egy 300 millió forintos tartalékalapról is, amelyet a többletfeladatok ellátására képeztek. Ebből a forrásból mind állami, mind karitatív szervezetek kapnak támogatást.
    
Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője közölte, három - a mentésből már kivont - autóval nyújtanak segítséget az aktuálisan nem életmentő ellátásra, hanem szociális gondoskodásra, elhelyezésre szoruló embereknek.
    
A mentők gondoskodó csoport szolgálata abban segít, ha valaki önerejéből nem képes eljutni egy hajléktalanellátóba. Az autókon saját munkatársak dolgoznak, akik a feladatra önként jelentkeztek, munkájukért bérezést kapnak - tette hozzá Győrfi Pál.
    
A szóvivő kiemelte: tévhit, hogy csak a téli mínuszok okozhatnak kihűlést, már fagypont feletti hőmérsékletnél is fenyegethet a kihűlés veszélye, ha az illető leromlott állapotban van.
    
A gondoskodó csoport autói folyamatos kapcsolatot tartanak a hajléktalanellátó intézményekkel, és azt remélik, hogy még több rászorulónak tudnak segíteni - mondta Győrfi Pál.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!