Rétvári Bence: Az elhunytak arányát tekintve is Európa legjobb országai között állunk

Korózs Lajos (MSZP) kijelentette az Országgyűlésben: Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének távoznia kell posztjáról. Kritikán alulinak nevezte, amit a tárcavezető a parlament hétfői ülésén „megengedett magának", mert - közölte a politikus - amikor egy képviselő két ember haláláról beszélt, szerinte a miniszter azt mondta, hogy szórakoztató előadás volt.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára
 
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára válaszában kiemelte: valótlanságokra épülő hecckampányról van szó, megpróbálnak belekapaszkodni valamibe, ami nem úgy hangzott el, ahogy állítják. Kásler Miklós sokat tett az emberek segítéséért az egészségügyben, munkásságát nemzetközileg is nagyra értékelték - mondta.
    
Közölte: Magyarországon a kórházi fertőzések terjedése csökken, külön programot indítottak ennek érdekében. A magyarok pedig már látták, mi történne, ha az lenne az egészségügyben, amit az ellenzék akar, el is mondták a véleményüket erről a választásokon - fogalmazott.

Fidesz: ki kell vizsgálni a Pesti úti idősotthon ügyét
    
Halász János (Fidesz) kijelentette: a járvány elmúltával teljes körűen ki kell vizsgálni a Pesti úti idősotthon ügyét.
    
Elmondta: sok önkormányzat segíti a járvány elleni védekezést, ugyanakkor a főpolgármester hibát hibára halmozott, az idősotthonok ügyében is hibázott. A Pesti úti intézményben nem biztosították a megfelelő feltételeket, nem volt megfelelő orvosi ellátás - közölte.
    
Úgy látja, a kormány gyorsan és átgondoltan kihirdette a veszélyhelyzetet, ez időben meghozott, fontos intézkedés volt, amely hozzájárult, hogy lassabban, kezelhetőbben nőjön a fertőzöttek száma. Az intézkedések hatásosak voltak, az egészségügy felkészült, a védekezéshez szükséges eszközök rendelkezésre állnak - mondta.
    
Rétvári Bence arról beszélt, hogy a fővárosi intézményekből kerül ki az elhunytak jelentős része, ezért valós az aggodalom ez ügyben. Valóban nem volt megfelelő orvosi ellátás a Pesti úti intézményben, és a nem megfelelő fenntartás súlyos következményekkel járhat járvány idején - vélte.
   
Közölte: fontos, hogy az országok felkészülten, szervezetten nézzenek szembe a járvánnyal, és ennek egyik fokmérője, hogy mennyi lélegeztetőgép áll rendelkezésre. Magyarországnak sok, jobb anyagi helyzetben lévő országot sikerült megelőznie e tekintetben - mondta.
    
Kitért rá: az elhunytak arányát tekintve is Európa legjobb országai között állunk, sok országban jóval súlyosabb a helyzet, Magyarországon viszont sikerült ellaposítani a járványgörbét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!