Rétvári Bence: Az ellenzéket csak a hataloméhség vezeti

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az Országgyűlésben így reagált a Párbeszédes Tordai Bence, a kormányt a „közoktatás szétverésével" vádoló felszólalására: az ellenzéket csak a hataloméhség vezeti, hiszen Tordai Bence is az LMP-ben kezdte, majd az Együtt, utána az MSZP mellé állt, majd most a Jobbikkal közösen kampányol a fővárosban, hogy aztán 2022-ben „Gyurcsány Ferenc ölelő karjaiba" térjen vissza.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára

A KDNP egy 75 éves párt, ami ez alatt az idő alatt nem produkált annyi kanyart, mint önök az előválasztás időszakában 75 óra alatt - jegyezte meg az államtitkár.
    
Úgy vélte: ez a hataloméhség, amikor semmi nem számít, mert mindig oda csapódnak, ahol gyorsabbnak látják a hatalom megszerzésének lehetőségét.
    
Hangsúlyozta: a kormány oktatásra bő 600 milliárd forinttal fordít többet, mint az utolsó szocialista kormány, kutatásra pedig 32 milliárddal több jut jövőre, mint idén. Hozzátette: a közoktatási törvény módosítása nem az oktatás szétveréséről szól, hanem nagyarányú iskolaigazgatói béremelést tartalmaz.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!