Rétvári Bence: Az elmúlt 10 évben 1500 kilométer új bicikliút épült

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a biciklizés, kirándulás, futás mind olyan sport, amely a járvány ideje alatt is szabadon űzhető.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője beszédet mond a második Börzsöny Ring kerékpáros teljesítménytúra alkalmából (Szob, 2020.09.19. KDNP fotó: Váli Miklós)

Elmondta, hogy tavaly rendezték meg először a teljesítménytúrát, amelyre az idén megháromszorozódott a jelentkezés, így közel 400-an vettek részt a starton.

Kiss László, Ipoly-Erdő Zrt. vezérigazgatójaKiss László, Ipoly-Erdő Zrt. vezérigazgatója beszédet mond a második Börzsöny Ring kerékpáros teljesítménytúra alkalmából (Szob, 2020.09.19. KDNP fotó: Váli Miklós)

Az Emmi államtitkára azt mondta, hogy a kerékpározás igen népszerű Magyarországon, és a felnőttek 70 százaléka biciklizik, 67 százalékának pedig saját kerékpárja van. Hozzátette, hogy ezért fontos a túrák szervezése mellett a kerékpárutak építése is.

Ferencz Gyöngyi, Szob polgármestereFerencz Gyöngyi, Szob polgármestere beszédet mond a második Börzsöny Ring kerékpáros teljesítménytúra alkalmából (Szob, 2020.09.19. KDNP fotó: Váli Miklós)

Az elmúlt 10 évben 1500 kilométer új bicikliút épült, és már kerékpárúton megközelíthető a Dunakanyar, a Börzsöny, az Ipoly térsége is.

A második Börzsöny Ring kerékpáros teljesítménytúraRésztvevők a második Börzsöny Ring kerékpáros teljesítménytúrán (Szob, 2020.09.19. KDNP fotó: Váli Miklós)

A határfolyó mindkét oldalán párhuzamosan folynak a kerékpárút-fejlesztések, jelenleg a szobi oldalon 12 kilométer, a másikon pedig 11 kilométer bicikliút épül magyar, illetve európai uniós forrásból, összesen 1 milliárd forint értékben - fűzte hozzá Rétvári Bence.

Résztvevők a második Börzsöny Ring kerékpáros teljesítménytúránRésztvevők a második Börzsöny Ring kerékpáros teljesítménytúrán (Szob, 2020.09.19. KDNP fotó: Váli Miklós)

Résztvevők a második Börzsöny Ring kerékpáros teljesítménytúraA második Börzsöny Ring kerékpáros teljesítménytúra (Szob, 2020.09.19. KDNP fotó: Váli Miklós)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!