Rétvári Bence: Az új, szigorú idegenrendészeti törvény kedvezőbb helyzetet teremt a magyar munkavállalóknak

A magyar munkaerő az első, ezért az Országgyűlés minden eddiginél szigorúbb idegenrendészeti törvényt fogadott el, amely január elsején lépett hatályba és március elsejétől kell alkalmazni – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke csütörtökön közleményben, amelyet a tárca juttatott el az MTI-nek.

Rétvári

 

Míg 2010-ben 3,7 millióan dolgoztak Magyarországon, addig 2023-ban 4,7 millióan, miközben történelmi mélypontra süllyedt a regisztrált álláskeresők száma – írta az államtitkár.

Kiemelte:

 

Magyarországon csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen és feltételek teljesülése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni.”

Hozzátette: a kormány megvédi a magyar családokat és a magyar munkahelyeket, a jogszabályok értelmében külföldi munkaerő alkalmazására kizárólag akkor kerülhet sor, ha magyar munkaerővel már nem tölthetők be az üres álláshelyek. Az új idegenrendészeti törvény szigorítja a szabályokat, szűkebb korlátok közé szorítja a vendégmunkások számát. Minden munkahely elsősorban a magyarokat illeti meg – húzta alá.

A Magyarországon egyidejűleg foglalkoztatható, harmadik országból érkező munkavállalók számát a kormány – szem előtt tartva a magyar munkahelyek védelmét – arról döntött, hogy 2024-ben is az elméleti maximumtól lényegesen alacsonyabb számban, 65 ezerben határozza meg a külföldieknek kiadható tartózkodási engedélyek számát. A harmadik országból érkezők munkavállalók aránya a foglalkoztatottak számához viszonyítva Magyarországon a legalacsonyabb a V4 országok közül – közölte.

Kitért arra, hogy

a kormány a magyar munkaerő és a magyar munkahelyek megvédése érdekében létrehozott egy negatív listát, amely meghatározza azokat a munkaköröket, amelyek esetében harmadik országbeli állampolgár nem foglalkoztatható. Ez alapján közel háromszáz foglalkozás esetében kizárják a vendégmunkás-tartózkodási engedéllyel érkező, harmadik országbeli állampolgárokat.”

Az intézkedésekből tehát jól látszik – emelte ki –, hogy a kormány minden kiskaput bezárt, a magyar munkaerő foglalkoztatását tekinti elsődleges feladatának, külföldiek alkalmazása csak akkor lehetséges, ha a magyar munkaerő már nem áll rendelkezésre.

Március 1-jén Európa legszigorúbb idegenrendészeti szabályrendszere lépett életbe Magyarországon - hangsúlyozta Rétvári Bence, hozzátéve: a migrációs nyomás továbbra sem csitul Európában, ezért fokozott védelemre van szükség.

Migránsok vendégmunkásként sem érkezhetnek hazánkba. A magyar munkahelyek a magyaroké!"

– emelte ki.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!