Rétvári Bence: A biológia vagy az ideológia a fontosabb az óvodákban és az iskolákban?

A KDNP alelnöke napirend előtt szólal fel kedden a parlamentben.

Rétvári Bence kijelentette: Brüsszelben időről időre olyan javaslatok készülnek, amelyek az apa és anya szavakat cserélnék le, Magyarországon ezzel szemben katolikus, ortodox, protestáns és zsidó egyházak képviselői közösen tettek hitet a család és a házasság mellett.

Azt mondta:

az EU-ban, miközben az egész világ a koronavírus ellen védekezett, arról hoztak határozatot, hogy a férfiak is szülhetnek, és sok helyen szívesebben lengetik a szivárványos zászlót, mint a nemzeti lobogót.

Rétvári Bence

Ezek a gondolatok nem új keletűek, 150 évvel ezelőtt is olvashattunk hasonló mondatokat - fogalmazott az LMBTQ-ideológiát „cukormentes kommunizmusnak” nevezve.

Hangsúlyozta: a KDNP úgy gondolja, hogy a szülők joga a gyermekek neveléséről dönteni, és Európában először a magyar szülőknek lesz lehetősége dönteni erről népszavazáson is.

Soltész Miklós (KDNP), a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára válaszában többek közt arról beszélt:

Brüsszelben kigúnyolják a keresztényeket, be akarják tiltani a karácsonyt, Angliában a kisfiúk kisfiúknak, a kislányok kislányoknak kell, hogy szerelmeslevelet írjanak.

Soltész Miklós

A kormány népszavazási kezdeményezését a legdemokratikusabb módszernek nevezte arra, hogy a magyarok elmondhassák véleményüket a témában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!