Rétvári Bence: Cél, hogy évről évre egészségesebb ételeket tálaljanak a közétkeztetésben

Cél, hogy évről évre egészségesebb és finomabb ételek legyenek a közétkeztetésben; teret kapjanak az újfajta receptek, technikák és az innováció - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a jövőre megrendezésre kerülő IX. Országos Közétkeztetési Szakácsversenyről tartott hétfői sajtótájékoztatóján.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára

Rétvári Bence felidézte: az elmúlt években számtalan intézkedés tett a kormányzat az iskolai menzák egészségesebbé tétele érdekében, másrészt a központi költségvetésből olyan pluszforrásokat biztosítottak, amellyel szociális alapon többek számára tették ingyenessé vagy kedvezményessé az iskolai étkeztetést.
    
Példaként említette a túlzott só-, cukor- és zsírtartalom visszaszorítását a közétkeztetésben, valamint azt, hogy a kényelmi termékek, például krumplipüré porok helyett ismét krumpliból készítik ezt az ételt. Az egészségesebb étkezést szolgálta az iskolagyümölcs, illetve az iskolatej program is, amelynek megkilencszereződött a támogatása - mondta.
    
Az államtitkár szerint ebbe a sorba illik a közétkeztetési szakácsverseny is, amely abban segít minden közétkeztetőnek, hogy adott költségvetési forrásból és nyersanyagkeretből minél egészségesebb és finomabb ételeket készítsen.
    
Rétvári Bence ismertette: a verseny feltétele, hogy reális áron készüljön egy 3 fogásos, nagy adagszámban készíthető menü. Ennek a nyersanyagnormája 350 forint kell hogy legyen, valamint tartalmaznia kell halat, bio minősítésű alapanyagot, továbbá 20 százalékos tejfölt.
    
Az államtitkár arról is beszélt, hogy az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésének pozitív hatása a hús- és halfogyasztásban is megfigyelhető. Az uniós rangsorban 2010-ben az éves húsfogyasztásban 8., a halfogyasztásban pedig 12. helyen állt Magyarország, azóta a húsfogyasztásban 3, halfogyasztásban 5 helyet sikerült javítani.

Értékelése szerint bár az ellenzéki pártok nem támogatták az áfacsökkentést, a számok egyértelműen igazolják, hogy a magyarok számára - a jövedelmek növekedése mellett - hozzáférhetőbbé váltak ezek az alapanyagok és sokkal kevésbé jelent anyagi gondot a megvásárlásuk. A 2010-es 53 kilogrammról 61 kilogrammra nőtt az éves húsfogyasztás Magyarországon, vagyis az emberek 8 kilogrammal több hús megvásárlását engedhetik meg maguknak - mutatott rá.
    
Rétvári Bence hangsúlyozta: a kormány kiemelt területnek tekinti a szociális gyermekétkeztetést; míg 2010-ben 29 milliárd forintot fordítottak erre a célra, jövőre 82 milliárd forintot fordítanak, és ezzel megkétszereződik 2010-hez képest az ingyenesen vagy kedvezményesen közétkeztetéshez jutók száma.
    
Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke elmondta: az egészségtudatosság jegyében döntöttek arról, hogy a jövő évi versenyen kötelező alapanyag lesz a hal, az ugyanis sokféleképpen elkészíthető, mégis ritkán készítik a közétkeztetők, aminek szerinte az oka, hogy kevésbé ismerik. A bio alapanyagokról azt mondta: a közétkeztetésben nem szükséges közbeszereztetni a bio alapanyagokat, ezt kevesen tudják, ezért is szeretnék felhívni a közétkeztetők figyelmét, hogy kutassanak utána milyen biotermékeket tudnak beszerezni és felhasználni.
    
A verseny kétfordulós, a 2020 májusában Felcsúton, a Letenyey Lajos Gimnázium Szakgimnázium és Szakközépiskolában tartandó döntőbe 12 csapat juthat be, itt dől el ki lesz az év közétkeztetője.
   
Az OKÉS Országos Közétkeztetési Szakácsversenyre a szervezők várják az ország minden tájáról azon versenyezni kívánó közétkeztetőket, akik összemérnék tudásukat, vagy csak megméretnék magukat. A versenykiírás és a nevezési lap az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének oldalán található, eszerint 2020. február 21-ig jelentkezhetnek 2 fős csapatok, de egy cég több csapatot is indíthat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!