Rétvári Bence: Csaknem harmincezer család vette igénybe a csokot tavaly

Az elmúlt évben már csaknem harmincezer család vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), így 2015-től már 95 ezer család otthonteremtését segítette az állam a csok keretében - ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Budapesten.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára

Rétvári Bence sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ez azt jelenti, hogy az elmúlt négy évben összesen 274 milliárd forintot használhattak fel a csok keretében a családok otthonteremtésre.
    
Mivel idén a családok még kedvezőbb feltételekkel vehetik igénybe a támogatást, 2019-ben a büdzséből 242 milliárd forint használható fel a csokra - tette hozzá a politikus.
    
Az intézkedés egyaránt kedvező hatást gyakorol a demográfiai folyamatokra és a gazdaságra. A támogatásban részesülő családok 230 ezer gyermeket nevelnek, valamint további 45 ezer gyermeket vállaltak. A támogatási összeg kétharmadát új lakás vagy ház építésére utalták ki, ami gazdaságélénkítő hatású - mondta az államtitkár, hozzátéve: az elmúlt év első kilenc hónapjában harminc százalékkal több új lakás épült, mint 2017 hasonló időszakában.
    
Kiemelte: 2010 óta, különböző intézkedésekkel az állam 1580 milliárd forinttal támogatta a családok otthonteremtését.
    
Ebben az évben a három gyereket nevelő családok már nem 10 millió, hanem 15 millió forintnyi kedvezményes kamatozású hitelt vehetnek igénybe, és a kétgyermekes családok is 10 millió forintos hitelt használhatnak fel - emlékeztetett. Ezért arra számítanak, hogy továbbra is bővülni fog a csokot igénylő családok száma - mondta Rétvári Bence.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!