Rétvári Bence: A cserkészettel Magyarország erősödik

Ha a cserkészet fejlődik, Magyarország is erősödik – jelentette ki Rétvári Bence államtitkár a Magyar Cserkész Szövetség (MCSSZ) Imre Herceg-terv – közelebb egymáshoz elnevezésű, ifjúságnevelő és közösségfejlesztő programjának záró rendezvényén, pénteken Budapesten.

Rétvári BenceRétvári Bence miniszterhelyettes, a KDNP alelnöke

Amit most hozzá tudunk tenni a cserkészet fejlődéséhez, az generációkon keresztül szolgálja majd a magyar ifjúságot – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

A politikus felidézte: magától értetődő volt, hogy a kormány már 2010-ben stratégiai együttműködési megállapodást kötött az MCSSZ-el, hiszen a cserkészet a legnagyobb, illetve a legrégebi, immár százéves magyar ifjúsági szervezet, továbbá keresztény, nemzeti alapokon áll. Ugyanakkor - folytatta - a kortárs nevelés nyomán kiegészíti azt amit a gyermek az iskolában és az otthonában kaphat, ami egyedülálló módon hozzájárul a jellemfejlődéshez.

Közösséget, támaszt jelent, hozzásegít önmagunk megismeréséhez, az őrsvezetők számára vezetői tapasztalatokat ad, ily módon felkészít az életre – sorolta Rétvári Bence.

Bedekovics Péter, a szövetség elnöke közölte, hogy az Európai Unió Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programja révén 1,86 milliárd forint felhasználásával mintegy 20 ezer hátrányos helyzetű fiatalt szólítottak meg.

Hangsúlyozta, hogy a jelenleg 13 ezer 670 tagú szervezetben értékalapú, értékközpontú jellemnevelést végeznek kis közösségekben egy jobb világért.

A program legfőbb céljai voltak az értékközpontúság széleskörű elterjesztése hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok körében, valamint a cserkészmozgalom működésének erősítése a közösségi nevelés továbbfejlesztésével.

A projekt hét témakört ölelt fel: hátrányos helyzetű településeken végzett ifjúságnevelés, gyermekvédelem, a cserkészet történelmi értékeinek megerősítése, fiatalok felkészítése vezetői feladatokra, táborszervezés, szakági módszertanok kidolgozása és nevelési kézikönyvek fejlesztése.

Mindennek nyomán a 20 ezer gyermek és fiatal mintegy 220 eseményen vett részt. Létrejött tíz új kisközösség, 14 új cserkészcsapat alakult és elkészült három új képzési módszertan a gyermekvédelem, a romológiai alapismeretek és a vezetéstudomány témakörében.

Nem utolsó sorban erősödött, gazdagodott a mozgalom az intenzív kapcsolatteremtésnek és a modernizálódó belső kommunikációnak köszönhetően – mondta Bedekovics Péter.