Rétvári Bence expozéja a belügyi ágazati feladatellátást támogató törvények módosításáról az Országgyűlésben

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP politikusa szerdán a parlamenti expozéjában kiemelte: a javaslatcsomag az idegenrendészeti, köznevelési, egészségügyi szabályok pontosítását, valamint deregulációs és jogharmonizációs célú módosítást tartalmaz.

Rétvári

Megemlítette:

az Európai Unió bűnüldözési információcseréjére idén decembertől új közösségi irányelv vonatkozik; az ennek való megfeleléshez szükséges változtatások azt szolgálják, hogy a polgárok biztonságban, a szabad mozgás jogának gyakorlásával élhessenek a közösség, illetve a schengeni övezet területén.”

Az idegenrendészet területét érintő változtatások között említette a szigorító szabályok pontosítását, a személyes adatok kezelésével kapcsolatos eljárások finomítását, más törvényekkel való összehang megteremtését.

Ide sorolta annak bevezetését, hogy a vendégbefektetői vízum visszavonható, ha nem, vagy nem az előre meghatározott módon valósul meg az ígért befektetés, illetve, hogy huzamos tartózkodás esetében nem csupán a nemzeti, hanem az uniós tartózkodási kártya kiadásának feltétele is lesz a társadalmi együttélés szabályainak betartása.

Rétvári Bence hangsúlyozta:

a kormány elkötelezett a tanulók egészséges életre nevelésében, ezért 2012-től felmenő rendszerben bevezették a mindennapos testnevelést, a szükséges feltételek megteremtése érdekében pedig jelentős infrastrukturális fejlesztéseket hajtanak végre.”

Hozzátette: a most tárgyalt javaslat szűkíti és konkretizálja a részvétel alóli felmentés lehetőségeit.

Az államtitkár jelezte: a törvénycsomag az új életpályamodell módosításával megerősíti a vállalásokat annak érdekében, hogy Magyarország mielőbb megkaphassa a neki járó uniós forrásokat.

Szólt arról is:

átalakítva az orvosi igazolások rendjét, a jogi és adminisztrációs terhek csökkentését kívánják elérni, így az óvodai, iskolai vagy kollégiumi foglalkozásról való távolmaradásról szóló igazolást a jövőben az elektronikus egészségügyi szolgáltató téren keresztül is továbbítani lehet.”

Egészségügyi tárgyú módosításként említette az államtitkár azt is, hogy a szakellátásban induló digitális időpontfoglalási rendszert elérni nem tudóknak központi telefonos ügyfélszolgálatot indítanak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!