Rétvári Bence: Ha valaki ártani akar Magyarországnak, azt teszi, amit az ellenzék

Az ellenzéki pártok egyetlen célja az Európai Parlamentben az, hogy kiszavaztassák a kormánypárti jelölteket az egyes bizottsági tisztségekből, miközben felrúgnak minden uniós szokásjogot – írta Facebook-oldalán Rétvári Bence.

Rétvári BenceRétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára

A miniszterhelyettes szerint ha minden magyar EP-képviselő így viselkedne, és mindkét oldal „sikerrel” járna, akkor ennek az lenne a következménye, hogy egyetlen magyar tisztségviselő se lenne az Európai Parlamentben. Minden más ország persze képviseltetné magát, csak éppen mi nem…

Mint írta, az ellenzék ezúttal sem tisztelte a magyar emberek véleményét, másrészt ezúttal sem a nemzeti érdeket tartotta szem előtt, csak saját politikai szempontjait.

Politikájának következménye pedig a kevesebb magyar tisztség és a kevesebb magyar érdekképviseleti lehetőség, fogalmazott Rétvári Bence.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!