Rétvári Bence: A határvadászokra nagy szükség van

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP politikusa csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten közölte: a határvadászokra nagy szükség van, mert egyre több illegális migráns egyre erőszakosabban próbál meg Magyarországra belépni.

Szerdáig 7776-an érdeklődtek a határvadász-kiképzés iránt, a legtöbben Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből kértek információt – ismertette.

A politikus közölte azt is, hogy az érdeklődők 45 százaléka telefonon, 40 százaléka személyesen, 12 százaléka e-mailen kért információt, a többiek pedig a Facebookon tájékozódtak.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Nyitrai Zsolt kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos a szerződéses határvadászok toborzásáról, képzéséről, a bevándorlási és migrációs problémákról a minisztériumban tartott sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence kitért arra is, hogy ma már a börtönökben minden tizedik rab embercsempész, 88 százalékuk külföldi állampolgár. Idén már 989 embercsempészt fogtak el – közölte.

Az államtitkár elmondta, a határvadász kiképzés körülbelül négy hétig tart, 160 órás képzésen kell részt venni. Ennek négy szakasza van: az első a rendészeti szakismeretekről, a második jogi ismeretekről, a harmadik lövészeti és taktikai ismeretek elsajátításáról, a negyedik pedig határforgalom ellenőrzési ismeretekről szól.

A jelentkezőknek fizikai alkalmassági vizsgálaton is át kell esni. A kiképzések öt helyszínen zajlanak majd: Nyírbátorban, Debrecenben, Szegeden, Orosházán és Kiskunhalason

 

- közölte.

Rétvári Bence elmondta, az alapvető követelményeknek megfelelő jelentkezők már a kiképzés alatt bruttó 300 ezer forintos fizetést kapnak. A sikeres vizsgázók csaknem 400 ezer forintot kereshetnek, és pótlékokat is kaphatnak majd. A határvadászok körülbelül tíz százaléka még magasabb fizetést kaphat majd más – például felderítési – feladatokért – fűzte hozzá.

Beszélt arról is, hogy a déli határ megvédésére nagyon nagy szükség van, hiszen "nemcsak a migránsok ostromolják folyamatosan (...), hanem a baloldal – mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten - folyamatosan a határkerítés lebontására törekszik". Folyamatosan látjuk a jogi nyomást is, amely Magyarország elítéléséről, kvóták bevezetéséről és az illegális migráció megállítása helyett, annak szervezéséről szól - tette hozzá.

Az államtitkár azt mondta:

bíznak benne, hogy az első határvadász egységek ősztől megkezdhetik szolgálatukat.

 

A sajtótájékoztatón a politikusok bemutatták a Belügyminisztérium és a Miniszterelnöki Kabinetiroda által készített toborzó plakátot.

A magyar kormány következetes abban, hogy megvédje az országot és határait, határvadász alakulatokkal erősíti a határok védelmét – mondta a kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos.

Nyitrai Zsolt kiemelte:

a déli határainkon folyamatosan nő a migrációs nyomás, a járvány és a háború mellett a legnagyobb kockázatot az illegális migráció jelenti.

 

A kormány erősíti a határok védelmét, határvadász alakulatok felállításáról döntöttek, megkezdték a toborzást és hamarosan indul a kiképzés – mondta.

A politikus közölte: az országba illegálisan belépni kívánó migránsok száma „aggasztó és folyamatosan nő”: míg 2016-ban 19 ezren, addig 2021-ben 119 ezren, idén pedig már több mint 131 ezren próbáltak illegálisan belépni Magyarországra. Átlagosan naponta 500-600 illegális migránst akadályoznak meg az átjutásban – tette hozzá.

Az illegális migránsok egyre szervezettebbek és erőszakosabbak, nagyon sokszor fegyverrel közelítenek a határhoz. Az embercsempészek az illegális migránsok segítői, de nagyon sokszor kihasználói is. Embercsempészet miatt 2016-ban 253 embert fogtak el, 2021-ben ez a szám elérte 1277-et – közölte Nyitrai Zsolt.

A politikus úgy fogalmazott: az Európát sújtó migráció tehát nem enyhül, hanem egyre csak erősödik. Brüsszel és az európai baloldal bevándorláspárti politikája „szupermágnesként vonzza az illegális migránsok hullámait”. A háború, a gazdasági válság és az élelmiszerhiány még több embert késztet majd a jövőben, hogy elinduljon Európa felé - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta, a Gyurcsány Ferenc vezette baloldaltól a határvédelem területén sem számíthatnak semmi jóra a magyarok:

ők nem határvadászokat, hanem kerítésbontókat küldenének a határra. Ezt korábban több nyilatkozatukkal is megerősítették

 

– tette hozzá.

Nyitrai Zsolt közölte, amint megtörténik a határvadászok kiképzése, a jelenleg a határon szolgáló katonák és rendőrök visszatérhetnek majd az alakulataikhoz.

A határvadászok toborzása három pillére épül: lesznek személyes találkozások rendőrök, polgárőrök részvételével, direkt felhívást juttatnak majd el a potenciális jelentkezőkhöz, valamint elindítanak egy toborzókampányt a médiában.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!