Rétvári Bence: Idén többeknek jut nyaralásra

Az Eurostat adatai szerint tíz év alatt, 2010-2019 között közel 2,5 millióval többen engedhették meg maguknak, hogy elmenjenek nyaralni, mint korábban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára
    
Rétvári Bence felidézte: 2010 előtt a családok nehéz anyagi helyzetben voltak, nőtt a munkanélküliség, csökkentek a bérek a közszférában, elvették a nyugdíjasok egyhavi nyugdíját és 25 százalékos adóval sújtották a cafeteriát, a családok nyaralás helyett létfenntartásukra költöttek.
    
2010 után azonban, főleg 2013 után, a kormány politikájának köszönhetően csökkent a munkanélküliség, 800 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, a Széchenyi Pihenőkártyák rendszerével tették népszerűvé és elérhetővé a belföldi utazásokat, az Erzsébet-táborokkal pedig gyerekek, családok, idősek kikapcsolódását segítették anyagi eszközökkel.
    
Az Eurostat adatai szerint 2010-ben a magyarok 35 százaléka engedhette meg magának a nyaralást, ez a legutóbbi szezonra 58,5 százalékra emelkedett, vagyis tíz év alatt közel 2,5 millióval többen engedhették meg maguknak, hogy elmenjenek nyaralni. Emellett jóval több pénz is jutott nyaralásra: 2010-ben 247 milliárd forint, tavaly már 393 milliárd forint volt - tette hozzá Rétvári Bence.     Megjegyezte: a baloldal az Eurostat adatait tendenciából kiragadva értelmezte, miközben elengedhetetlen a tendencia vizsgálata.
    
Rétvári Bence megjegyezte: szintén az Eurostat adataiból látszik, hogy a háztartások kiadásaiban tavaly a legnagyobb mértékű emelkedés a vendéglátás és kultúra területén volt.
    
Hozzátette: más adatok is azt támasztják alá, hogy egyre több magyar engedheti meg magának a nyaralást és egyre kevesebben vannak, akik anyagi ok miatt nem tudnak elmenni nyaralni. Példaként említette, hogy az eltöltött vendégéjszakák száma 61 százalékkal emelkedett.
    
Szólt arról is, hogy a súlyos anyagi nélkülözésben élők száma 1,5 millióval csökkent az Eurostat szerint Magyarországon, míg azoknak az aránya, akiknek van 70-90 ezer forintos tartaléka váratlan kiadásokra, közel 4 millióval nőtt.
    
Az Európai Unióban Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a tartalékkal rendelkezők aránya - tette hozzá.     Rétvári Bence kiemelte: a 2010 óta tartó időszak intézkedései sikeresen szorították vissza az anyagi nélkülözést, csökkent a nélkülözésben, mélyszegénységben élők száma, és egyre többek számára nyitották meg a lehetőséget, hogy legyen anyagi fedezetük akár egy nyaralásra is. Megjegyezte, ezért fontos tovább folytatni „a nem a megszorításokra épülő gazdaságpolitikát".