Átadták a 205 millió forintból megépült Királyréti Kirándulóközpontot; az egykori erdészlak felújításával kialakított többfunkciós épület nemcsak turisztikai szolgáltatást nyújt, hanem hely- és gazdálkodástörténeti bemutatónak is otthont ad.
Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára beszédet mond a Királyréti Kirándulóközpont átadásán 2019.03.21-én (KDNP fotó: Váli Miklós)
Nagy István, az agrártárca vezetője a központ csütörtöki avatásán, a Pest megyei Szokolyán azt mondta: meg kell ismertetni és meg kell szerettetni a természet értékeit a társadalommal, ennek érdekében a minisztérium a Bejárható Magyarország program keretében jelentős fejlesztéseket hajtott végre az állami erdőkben.
A Királyréti Kirándulóközpont átadása 2019.03.21-én (KDNP fotó: Váli Miklós)
Hozzátette, hogy ennek eredményeként az erdők „a leglátogatottabb turisztikai attrakciók közé emelkedtek". Az agrárminiszter kitért arra, hogy a minisztérium következő feladata az ökoturisztikai fejlesztések hálózatának kialakítása.
A Királyréti Kirándulóközpont átadása 2019.03.21-én (KDNP fotó: Váli Miklós)
Ennek érdekében összehangolják az erdőgazdaságok és a nemzeti park igazgatóságok fejlesztéseit és együttműködnek az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos hivatalával, valamint a Magyar Természetjáró Szövetséggel.
Némethné Pintér Csilla, Szokolya polgármestere beszédet mond a Királyréti Kirándulóközpont átadásán 2019.03.21-én (KDNP fotó: Váli Miklós)
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a Börzsöny egyre népszerűbb lakó- és kirándulóhely, még a külföldiek körében is. Egyre több a lehetőség itt a szabadidő eltöltésére. köszönhetően a kisvasút- és a turistaút-, valamint a szálláshely- és bicikliút-fejlesztéseknek is.
Kiss László vezérigazgató (Ipolyerdő Zrt), beszédet mond a Királyréti Kirándulóközpont átadásán 2019.03.21-én (KDNP fotó: Váli Miklós)
Ráadásul a minőségi szolgáltatásokat megfizethető áron kínálják az ide érkezőknek. Az államtitkár elmondta: fontos, hogy az erdei iskolák, a táborozások a tanévek rendes részeivé válnak, ezért is jelentős a tavaly indított Csodaszarvas program, amely lehetővé tette 698 iskola 6500 tanulójának, hogy több éjszakát töltsön erdei szállásokon, természeti környezetben. Az idén szeretnék a program támogatását 7700 gyerekre kiterjeszteni.
Nagy István, az agrártárca vezetője beszédet mond a Királyréti Kirándulóközpont átadásán 2019.03.21-én (KDNP fotó: Váli Miklós)